Kriminalizálja a szolidaritást a görög kormány?


-A A+

Úgy tűnik, a görög kormány – a sajtóban gyakran szélsőbaloldalinak nevezett, de inkább szociáldemokrata Sziriza és a jobboldali, konzervatív Független Görögök – menekülteket segítő civileket üldöz.

A ROAR Magazine szerint ez felér a szolidaritás kriminalizálásával. Július 27-én, Szaloniki három menekültszállásán razziázott a rendőrség, akkor többszáz, a helyet elfoglaló embert vettek őrizetbe. A menekültstátussal rendelkezők nagy részét elengedték, néhányat a hadsereg által irányított menekültfogadó központokba vittek – 74, különböző nemzetiségű embert pedig a rendőrségre.

Az egyik elfoglalt menekültszállást rögtön ledózerolták, a törmelékek alatt több tonna ruha, élelmiszer, gyógyszer maradt, amit aktivisták gyűjtöttek. A 74 fogvatartottat a szaloniki törvényszékre hurcolták – erős rendőrsi kísérettel, bilincsbe verve, viszont jelentős számú támogató között –, akik közül kilencet felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek, további 65-öt tolmács híján ideiglenesen elengedtek.

Ezt követően országszerte tüntetések robbantak ki, a Sziriza több székházát is elfoglalták, önkéntes jogi szakemberek is segítettek.

A görög lakosság részéről csak elvétve találni menekültellenes hangokat – sokuk saját házába is fogadott menekülteket, elsősorban betegeket, terhes nőket és gyerekeket. A szélsőjobboldal, akik korábban a hatóságokkal összhangban léptek fel az érkezők ellen, mára marginalizálódtak.

A ROAR Magazine cikke szerint azonban most a Sziriza nem hivatalos háborúja zajlik a grassroot (alulról induló) mozgalmak ellen. Igaz, a Törökországból csónakon érkezők megmentéséért komoly erőfeszítéseket tesznek mára, de korábban arról is lehetett hallani, hogy szándékosan süllyesztettek el menekültekkel tele lélekvesztőket. A rendőri túlkapások ellen ugyan felszólalt a Sziriza, a ROAR cikke szerint azonban nem lehet arról szó, hogy a kormány nem tudja kontrollálni saját rendőrségét.








EZT OLVASTA MÁR?

X