Kihallgatják Julian Assange-ot


-A A+

Ecuador engedélyt adott, hogy svéd ügyészek kihallgathassák a londoni nagykövetségén meghúzódó Julian Assange-t az ellene szexuális erőszak vádjával folyó eljárásban.

A quitói bejelentést csütörtökön ismertető brit sajtó szerint a lépés áttörést hozhat az évek óta tartó diplomáciai kötélhúzásban. Az ausztrál aktivista, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója, akinek Ecuador négy éve biztosít politikai menedéket a londoni diplomáciai képviseletén, tagadja bűnösségét. Úgy véli, ha elutazna Svédországba, az ottani hatóságok kiadnák az Egyesült Államoknak, amely felelősségre vonná a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott 250 ezer titkos diplomáciai irat kiszivárogtatása miatt.

Julian Assange már korábban felvetette annak lehetőségét, hogy a nagykövetségen kérdezzék ki, a skandináv ország ügyészsége viszont csak nemrég egyezett bele ebbe, vélhetően azért, mert az elévülés miatt szorítja az idő.

Ecuador helyi idő szerint szerdán értesítette a svéd hatóságokat, hogy "az elkövetkező hetekben kitűzik a meghallgatás dátumát". A két ország decemberben megállapodást írt alá a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről, amely megteremti a kihallgatás jogi kereteit.

A quitói közleményben mindazonáltal az is szerepel, hogy az ecuadori külügyminisztérium továbbra is tartja magát a 2012 augusztusában hozott döntéséhez, amellyel politikai menedéket biztosított Julian Assange számára, és ez mindaddig így is marad, míg fennáll az aktivista politikai üldöztetésének veszélye.

A svéd hatóságok évekkel ezelőtt négy pontban kezdtek vizsgálódni az aktivista ellen nőkkel szembeni erőszak gyanújával, ezek közül elévülés miatt hármat már ejteniük kellett. A legsúlyosabb, nemi erőszakról szóló vád azonban még négy évig nem évül el.

A kiszivárogtató portál alapítója ellen európai elfogatóparancs van érvényben, ha elhagyná a követség épületét, azonnal letartóztatnák. A londoni rendőrség az "aránytalan" - az addig több mint 11 millió fontra rúgó - anyagi terhek miatt 2015 októberében ugyan megszüntette Ecuador nagykövetségének folyamatos őrzését, de közölte, hogy változatlanul törekszik Assange őrizetbe vételére, és ehhez "számos nyílt és fedett műveleti taktikát" dolgozott ki.







EZT OLVASTA MÁR?

X