Elemzők szerint Trump már a választási vereségre készül


-A A+

Egyes elemzők szerint Donald Trump republikánus elnökjelölt már a választási vereségre készül, mert televíziós megnyilatkozásaiból ez látszik kirajzolódni.

Politikai elemzők – a CNN hírtelevízióban és az MSNBC televízióban – értékelve a republikánus elnökjelölt csütörtöki megnyilatkozásait, arra hívják fel a figyelmet, hogy Donald Trump mintha már a várható választási vereségre készülne. Floridai beszédében kifejezetten kedvetlennek és érdektelennek mutatkozott, reggeli telefonos tévéinterjújában pedig – amelyet a CNBC televíziónak adott – először pendítette meg, hogy vereséget szenvedhet a novemberi elnökválasztáson.

Igaz, azt mondta, ha veszít, akkor ennek oka a „politikai korrektsége” lesz, de azt fejtegette, nincs is szüksége arra, hogy elnöknek válasszák, s ha vereséget szenvedne, akkor legalább – hosszú vakáció után – visszatérhet a régi kényelmes és jó életéhez. „Nem ezt akarom, szerintem győzünk, de majd meglátjuk” – fogalmazott a republikánusok elnökjelöltje. Egyben megismételte, hogy szerinte a választásokat elcsalják majd – márpedig egyes szakértők szerint ezzel is az esetleges vereségre készül, már előre azt magyarázza.

Donald Trump népszerűsége és elfogadottsága az elmúlt két-három hétben meredeken zuhant a közvélemény-kutatások adatai szerint. Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt jelenleg a választás szempontjából kulcsállamnak számító valamennyi szövetségi államban vezet, Wisconsin államban például megháromszorozta támogatói lélekszámát, és immár tizenöt százalékkal, 52:37 arányban vezet Donald Trump előtt. A Politico című lap elemzése szerint Trumpnak külön fejfájást okozhat, hogy a republikánusok és a republikánusokkal rokonszenvezők nem olyan lelkesek és motiváltak, mint a korábbi, tekintélyes republikánus elnökjelöltek esetében, miközben Hillary Clinton támogatói és a Demokrata Párt szavazótábora sokkal lelkesebben készül a választásra, mint Trump hívei.

Csütörtökön egyébként a CNN hírtelevízió honlapján rövid ideig – fizetett hirdetésként – jelen volt egy felhívás, amely Jeb Bush volt floridai kormányzó és volt republikánus elnökjelölt-aspiráns újbóli elnökjelöltségét szorgalmazta.








EZT OLVASTA MÁR?

X