Kötelezővé teszik az idős szülők látogatását Kínában


-A A+

Megosztja a lakosságot és a szociológusokat az a nemrég elfogadott és júliusban életbe lépő törvény, amely kötelezővé tenné az időskorú szülők rendszeres látogatását gyermekeik számára Kínában.

A jogszabály nem részletezi, pontosan milyen időközönként kell a gyermekeknek időskorú szüleiket felkeresniük, mint ahogyan azt sem tudni, milyen büntetésre számíthatnak, amennyiben ezt nem teszik meg. A szabályozás annyit említ csupán, a szüleikkel együtt nem élőknek „gyakran" meg kell látogatniuk szüleiket, vagy üdvözletet kell küldeniük, különben a szülők bíróság elé idézhetik utódaikat.

A jogszabály egy igen jellemző problémára – a támogatás nélkül maradt öreg szülők gondjára – világít rá, amit az elmúlt évtizedek gyors gazdasági és társadalmi fejlődése, valamint az 1979-ben bevezetett családtervezési politika mélyített el igazán.

Kína gazdasági fejlődésével párhuzamosan a növekvő lehetőségek kihasználására és a jobb megélhetés reményében az elmúlt 30 évben több száz millió migráns munkás hagyta maga mögött otthonát, hogy a keleti part nagyvárosának gyáraiban keressen munkát.kinai

A munkások gyermekeik mellett idős szüleiket is kénytelenek voltak magukra hagyni, hazatérni gyakran ma is évente csak egyszer adódik lehetőségük. Az egy-gyermek politika bevezetése után több tízezer család maradt gyermek – és támogató – nélkül, az egyetlen utód esetleg korai halála miatt. Azok pedig, akik felnevelték gyermekeiket, az úgynevezett „4-2-1-problémával" kénytelenek szembenézni, vagyis, hogy egy kereső felnőttre két szülő és négy nagyszülő anyagi támogatása hárul.

Kínában jelenleg csaknem 180 millió idős ember él, számuk a hivatalos kínai becslések szerint az évtized közepére a 216 milliót is elérheti, a teljes népességen belüli arányuk 2050-re csaknem 30 százalékot tesz majd ki.

Az idősökre való odafigyelés jogi szabályozása helyett inkább a személyes oldalról kellene megközelíteni a problémát, és felvilágosító kampányokkal, a gondot felvető filmekkel és írásokkal kellene felelősségre ébreszteni a lakosságot – vélik a szociológusok.

A személyes oldalból az elmúlt időben nem akadt hiány a kínai írott sajtóban, mely többek között egy idős anyját évekig disznóólban tartó családról és a jövedelem nélkül maradt vidékiek helyzetéről is beszámolt. A központi televízió is gyakran foglalkozik a kérdéssel, a téma felvetése a kínai mikroblogokon is gyakori.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X