A Brexitet szorgalmazó Farage Trump mellett kampányol


-A A+

Együtt kampányolt Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölttel szerdán este Mississippi államban Nigel Farage, a Brexitet, vagyis az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépését szorgalmazó angol politikus.

A nagygyűlést a déli állam fővárosában, Jacksonban tartották, és ezúttal Donald Trump alig beszélt. Amint a pódiumra lépett, a vendéget dicsérő néhány szó után átadta a mikrofont az angol meghívottnak.

Ovációval fogadott beszédében Nigel Farage azt fejtegette, hogy hozzá hasonlóan Donald Trump is a politikai elit ellenzője, és szintén gátat vetne a bevándorlásnak. Mindazonáltal leszögezte: nem biztosítja támogatásáról Trumpot, mert - mint fogalmazott -, nem akarja ugyanazt a hibát elkövetni, mint Barack Obama jelenlegi amerikai elnök, aki az Európai Unióban maradásra ösztökélve az Egyesült Királyság polgárait, beavatkozott a szigetország belügyeibe.

Farage azonban közvetve mégiscsak Trump mellett foglalt állást. Így fogalmazott: „ha amerikai állampolgár volnék, nem szavaznék Hillary Clintonra, még ha fizetnének is érte”. Majd, mintegy nyomatékot adva szavainak, leszögezte: „Nem szavaznék Hillary Clintonra, még ha ő fizetne is érte”.

Donald Trump a tavaszi kampányban élénken támogatta az Egyesült Királyság kilépését az Európai Unióból, ám ami a bevándorlást illeti, éppen az elmúlt napokban változtatott korábbi, keménynek mondott állásfoglalásán, és szelídebb, békülékenyebb hangokat üt meg. A múlt héten már arról beszélt, hogy emberségesen kell megoldani az Egyesült Államokban tartózkodó, mintegy tizenegymillió illegális bevándorló sorsát, szerdán pedig az amerikai Fox televízióban - Sean Hannity műsorában - már úgy nyilatkozott, hogy maradhatnak a bevándorlók, legalábbis egy részük, de állampolgárságot nem kapnak.

Donald Trump álláspontjának megszelídülését egyébként Ted Cruz texasi szenátor - aki szintén elnökjelölt-aspiráns volt - azzal kommentálta szerdán: „megmondtam, hogy Trump valójában álarcot viselő liberális”.








EZT OLVASTA MÁR?

X