Olasz földrengés: 247-re emelkedett a halottak száma, kettő román állampolgár


-A A+

A közép-olaszországi földrengés halálos áldozatainak száma 247-re emelkedett- jelentette csütörtök reggel az Ansa olasz hírügynökség. Két román állampolgár is életét vesztette, nyolc pedgi eltűnt.

A túlélők keresése egész éjszaka folytatódott. A reflektorfényekkel megvilágított romok közül egy életben maradt kislányt húztak ki tizenhét órával a földrengés után. Csak Amatrice városában mintegy négyszázra teszik a sérültek számát. Kétezerötszázan maradtak otthon nélkül. A lakosok sátrakban és a szabad ég alatt töltötték az éjszakát.

A bukaresti külügy jelentése szerint két román állampolgár vesztette életét a földrengésben. Négy román állampolgár megsebesült, nyolcat még keresnek. A fedél nélkül maradottak számára felhúzott sátrakban tíz román állampolgár töltötte az éjszakát.

A 6,2-es erősségű földmozgás Perugia térségében, Norcia város közelében pusztított szerda hajnalban. Magyar áldozata vagy sérültje a Külgazdasági- és Külügyminisztérium szerint eddig nincs a szerencsétlenségnek.

Luca Cari, a tűzoltóság helyi szóvivője elmondta, hogy a túlélők keresése csütörtökön is folytatódik: a romokat darabról darabra távolítják el, egyúttal stabilizálva az épületroncsokat az újabb omlások elkerülésére. Harminc olaszországi kutyás mentőegység dolgozik, a túlélőket kereső kutyák azonban egyre kevesebb szimatot fognak. A mentésben részt vevők attól tartanak, hogy az áldozatok nagy részét majd csak a romok mélyén fogják megtalálni.

A földrengés egész térségét az olasz fegyveres erők katonái felügyelik esetleges rablások és más bűncselekmények elkerülésére is.

Az éjszaka több mint hatvan utórezgés történt, a legerősebb 4,5-ös erősségű volt, és csütörtök hajnali öt óra után következett be.

A földrengés térségében senkit sem engedtek vissza otthonába, még akkor sem, ha az épület nem károsodott meg. Több ezren töltötték az ezer méter magas hegyekben hűvös éjszakát a szabad ég alatt takarókba burkolózva vagy autóikban. Eddig három sátortábor épült, de ide nem fért be mindenki.

Pszichológusok is segítenek a túlélőknek és a mentőknek egyaránt. Az olasz polgári védelem és a tűzoltóság tapasztalt emberei is gyakran a sírással küszködnek élők és halottak megtalálásakor. Nagyon sok helyi fiatal beállt a mentők közé, és szerda hajnal óta megállás nélkül segít.

A sérülteket a közeli Rieti és más olasz városok kórházaiba szállították. A szerdai országos véradási akciónak köszönhetően elég plazma áll rendelkezésre.

Matteo Renzi olasz miniszterelnök azonnali segítséget ígért, a kormány csütörtökön jelenti be, hogy milyen intézkedéseket vezet be a földrengés sújtotta tartományok számára.

Olasz szeizmológusok szerint a földrengés pusztító hatását csekély mélysége magyarázza. Az Appenninek csúcsain történt földmozgás epicentruma 5-7 kilométeres mélységben volt, ezért okozott ennyi felszíni kárt a rezgés. Ugyanakkor köztudott, hogy a földrengések hazájaként ismert Olaszországban az épületek hetven százaléka nem felel meg a földrengés-biztonsági előírásoknak. Amatricében azonban a 2012-ben felavatott, földrengésbiztos általános iskola épülete is szabályosan szétmorzsolódott.







EZT OLVASTA MÁR?

X