Magyarul tanuló ukrán gyermekek nyaraltak idén a zánkai Erzsébet-táborban


-A A+

Magyarul tanuló ukrán gyermekeket látogatott meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos, valamint Ukrajna magyarországi nagykövete csütörtökön a zánkai Erzsébet-táborban.

Grezsa István kormánybiztos elmondta, a Miniszterelnökség 24,7 millió  forintos támogatásával, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetséggel együttműködésben és az Erzsébet-táborok koordinálásával idén két turnusban 440 magyarul tanuló ukrán gyermek és kísérőik nyaralhattak a zánkai Erzsébet-táborban.A kormánybiztos kijelentette: Kárpátalján egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a magyar nyelv mint választható idegen nyelv tanulása iránt. Ez annak is köszönhető, hogy sikerült a kijevi oktatási minisztériummal akkreditáltatni a képzést és magyar kormányzati segítséggel tankönyvek is készültek - mondta. Grezsa István kiemelte: idén ötszáz gyermek tanul iskolarendszerben, tanórákon Kárpátalján magyarul, míg további ötszázan hétvégi iskolában, szeptembertől pedig "többszörös érdeklődéssel" folytatódik a program. 

Liubov Nepop nagykövet köszönetet mondott a magyar kormánynak a tábor megszervezéséért, majd kiemelte, hogy szomszédokként nemzeti érdekünk is az együttműködés. Azt mondta: az ukrán fiatalok, amellett, hogy megtanulják a magyar nyelvet, az ország kultúráját is megismerhetik. A nagykövet hozzátette, hogy azok a fiatalok, akik most Zánkán tanulnak magyarul, már egy független, szabad országban születtek, és ők jelentik a két ország kapcsolatának jövőjét is. Ukrajnában még mindig nehéz a helyzet, még mindig orosz kézben van a Krím, orosz katonák, orosz fegyverek vannak a térségben - fogalmazott Liubov Nepop. Hozzátette, ezért is fontos minden támogatás, amellyel az országban élő gyermekek helyzetén javíthatnak.

Az Erzsébet-táborokban az elmúlt öt évben mintegy négyszázezer gyermek üdülhetett, közülük egy tavaly indult pályázat által már több mint háromezren - ukrán és magyar gyermekek - nyaraltak Kárpátaljáról a Balatonnál és a Velencei-tónál. Zánkára augusztus 15. és 26. között olyan ukrajnai családok gyermekei érkeztek kísérőikkel, akiknek családtagjai az orosz-ukrán konfliktus halálos vagy megrokkant áldozatai.







Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X