Halálra botozták a bolíviai belügyminiszter-helyettest


-A A+

A bolíviai belügyminiszter-helyettest valószínűleg halálra botozták a sztrájkoló bányászok az ország egyik hegyvidéki településének a közelében.

Az egyik rádióadó igazgatója arról számolt be, hogy ő maga talált rá stábjával Rodolfo Illanes holttestére az ország nyugati részén, a fővárostól, La Paztól 160 kilométerre fekvő Panduro település közelében. Elmesélte, hogy egy dombon bukkantak a halottra egy trafóház közelében, amelyben előzőleg a feldühödött bányászok fogva tartották Illanest.

Az igazgató szerint vélhetően a munkát beszüntető bányászok halálra botozták foglyukat, de a bolíviai kormány nem erősítette meg, hogy gyilkosság történt volna. Előzőleg csak annyit közölt, hogy a miniszterhelyettest elrabolták, foglyul ejtették, és félő, hogy meg fogják kínozni.

A bolíviai bányászok már két héttel ezelőtt is konfliktusba kerültek a hatalommal, legkevesebb 252 tüntető bányász megsérült, amikor összecsapott az ellenük kivezényelt rendőrökkel La Paz megyében. Carlos Romero bolíviai belügyminiszter ezzel egy időben arról számolt be, hogy száz rendfenntartó megsebesült. A bányászok és a rendőrök közötti összetűzések akkor kezdődtek, amikor a tüntetők több autópályát lezártak.

A bányászok az ország szövetkezeti törvényének módosítása ellen tiltakoznak. Állításuk szerint a változtatás miatt a bányászati szektorban meggyengül a szövetkezetek joga, csökken hatáskörük.








EZT OLVASTA MÁR?

X