Polgárjogi aktivisták foglalták el az egyik londoni repülőtér kifutópályáját


-A A+

Polgárjogi aktivisták foglalták el kedden több órára a londoni City repülőtér egyetlen kifutópályáját, megbénítva a légikikötő forgalmát. A tiltakozókat őrizetbe vették.

Az akciót a Black Lives Matter (A feketék élete is számít) nevű, Amerikában alakult polgárjogi szervezet nagy-britanniai tagozata, a Black Lives Matter UK szervezte saját keddi bejelentése szerint.

A kilenc főből álló csoport a kifutópályán felállított egy magas, háromlábú állványt, majd a tiltakozók egymáshoz láncolták magukat. A rendőrség feltételezése szerint a Temze másik partjáról csónakkal sikerülhetett a repülőtér forgalmi területére behatolniuk.

A Londont kiszolgáló öt nemzetközi repülőtér közül a City az egyetlen olyan, amelyik a brit főváros belterületén, a City pénzügyi központjának tőszomszédságában működik. A repülőtér népszerű a City pénzügyi szolgáltatási szektorában dolgozó bankárok és üzletemberek körében, mivel munkahelyükről néhány perc alatt elérhető, és a belföldi célállomások mellett más európai pénzügyi központokba, illetve New Yorkba is el lehet jutni innen közvetlen járatokkal.

A Black Lives Matter UK a keddi akcióval egy időben kiadott közleményben utalt is rá, hogy éppen ezért választotta a tiltakozás célpontjául ezt az "elit" repülőteret. A szervezet közleménye szerint a City repülőteret egy "kis létszámú elit használja", miközben a Földközi-tengeren csak az idén eddig több mint háromezer migráns halt meg vagy tűnt el, és "elsőként a feketék halnak meg".  Az akció elsődleges célja azonban a közlemény szerint a figyelemfelhívás arra a hatásra, amelyet a Nagy-Britannia okozta környezetkárosítás gyakorol a fekete közösségek életére helyben és globálisan egyaránt. Egy főre számítva Nagy-Britannia járul hozzá a legnagyobb mértékben a globális klímaváltozáshoz, ám azon országok között van, amelyek a legkevésbé szenvedik meg ennek "halálos hatásait", miközben az éghajlati változásoktól leginkább szenvedő országok 70 százaléka a Szaharától délre fekvő afrikai területeken van. Ezért Nagy-Britannia az egyik elsődleges okozója annak, hogy ez az éghajlati válság egyben rasszista válság is - fogalmaz a Black Lives Matter UK keddi közleménye.

A szervezet kimutatása szerint a City repülőteret használók átlagos éves jövedelme 113 ezer font, miközben a repülőtér közelében lévő Newham városrész lakosságának 40 százaléka évente legfeljebb 20 ezer fontot, vagy annyit sem keres.  

A Scotland Yard több órás patthelyzet után mind a kilenc tiltakozót őrizetbe vette, de a repülőtér forgalma még kedd délutánra sem állt helyre, mert ellenőrizni kell a pálya állapotát.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X