Az ENSZ emberi jogi főbiztosa: a populisták kommunikációja hasonlít az Iszlám Államéhoz


-A A+

A populizmus és a demagógia veszélyeire hívta föl a figyelmet az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Zeid Raad al-Hussein - tájékoztat az EuroNews

Beszédében amerikai és európai politikusokat figyelmeztetett, egyebek közt Donald Trumpot, Nigel Farage-t, Marine Le Pent, Norbert Hofert és Orbán Viktort.

"Nem teszek egyenlőségjelet a nacionalista demagógia és az Iszlám Állam közé, ez utóbbi szörnyű, visszataszító, és bíróság elé kell állítani. De a kommunikáció módjában, a féligazságok és leegyszerűsítések használatában az Iszlám Állam propagandája a populistákhoz hasonló taktikát használ" – fogalmazott a főbiztos.

Kiemelte a holland szélsőjobboldali Szabadságpárt (PVV) vezetőjét, Geert Wilders-t, aki bezáratná a mecseteket és betiltaná a Koránt.

"A közösségek elbarikádozzák magukat rémült és ellenséges táborokban az olyan populistákkal, mint amilyenek ők. A hangulat megtelik gyűlölettel, és ezen a ponton gyorsan lesüllyedhet az erőszakba. Erről a röppályáról vissza kell húzni" – hangsúlyozta a főbiztos.

Hozzátette, a történelem megtaníthatta már, hogy az idegengyűlölet és a bigottság milyen hatékony fegyverré válhat. Beszédét felállva tapsolták meg. A rendezvényen részt vett Sharon Stone színésznő, békeaktivista is.

"Zeid Raad al-Hussein kijelentette, hogy felháborítják a féligazságok, a hazugságok és a manipuláció. Holott pont ezek a tulajdonságok jellemzik őt magát és nyilatkozatait a legjobban. Elfogadhatatlan és felháborító, hogy egy ENSZ bürokrata az Iszlám Állam ideológiájához hasonlítgat egy demokratikusan megválasztott európai politikust. Zeid Raad al-Hussein ezzel a nyilatkozatával teljesen alkalmatlanná vált arra, hogy bármilyen pozíciót is betöltsön az ENSZ-ben. Eddigi tevékenységével, ilyen és ehhez hasonló nyilatkozataival földig rombolta a menekültügyi főbiztosi pozíció hitelét és tekintélyét" - reagált az ENSZ emberi jogi főbiztosának szavaira Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter.








EZT OLVASTA MÁR?

X