Marokkóban fülelték le a támadásra készülő Iszlám Államot


-A A+

Marokkóban felszámoltak egy terroristacsoportot, amely az Iszlám Államhoz dzsihadista szervezettel állt kapcsolatban, jelentős mértékben előkészített merénylettervekkel rendelkezett, és támadásokra készült az ország északi részében - jelentette be szerdán a belügyminisztérium.

A közlemény szerint Udzsda, Casablanca és Fez városokban három szélsőséges személyt vettek őrizetbe. Az elfogásukkal több veszélyes, az előkészítés magas fokára jutott terrorcselekményt hiúsítottak meg. A terroristák kapcsolatban álltak az Iszlám Állam szíriai és iraki területen tevékenykedő harcosaival. Udzsda, Fez, Debdu és asz-Szaídíja városokban szemeltek ki "létfontosságú és érzékeny" célpontokat.

A sejt vezetője Udzsda környékén bérelt egy rejtekhelyet, ahol távirányítású robbanószerkezeteket fabrikáltak. A rendőrség nagy mennyiségű vegyszert is lefoglalt, amelyet robbanóanyag készítéséhez lehet használni. A belügyminisztérium szerint a terroristák arra készültek, hogy a terveik végrehajtása után Líbiában csatlakoznak az Iszlám Államhoz.

Marokkóban évek óta nem követtek el halálos merényletet, de a hatóságok az elmúlt hónapokban sorban számoltak be terroristasejtek felszámolásáról és toborzók elfogásáról. A turisták által is kedvelt helyszínek közül 2003-ban Casablancában hajtottak végre egy merényletet, amely 45 ember életébe került, 2011-ben pedig Marrákesben ölt meg egy pokolgép 17 embert.







EZT OLVASTA MÁR?

X