Asszad terroristáknak tartja a szíriai lázadókat


-A A+

Bassár el-Aszad szíriai elnök országos mozgósításra szólította fel vasárnap a szíriai népet az általa terroristáknak mondott lázadók ellen, de megbékélési konferencia megrendezését is javasolta azokkal, akik "nem árulták el Szíriát".Bashar-al-Assad-addresses-016

Hosszú hónapok óta első nyilvános beszédében a szíriai elnök leszögezte, hogy Damaszkusz nem fog tárgyalni "a Nyugat által teremtett bábokkal". Szíriában szerinte nem a hatalom és ellenzéke között folyik a harc, hanem a nép és a gyilkosok, a haza és ellenségei között. "Terroristákkal harcolunk, akik az al-Kaida eszméit vallják, amelyek idegenek a szíriai kultúrától és az iszlámtól" - hangoztatta Aszad, aki utoljára 2012 júniusában mondott nyilvános beszédet

Az ENSZ szerint legalább hatvanezer ember halt eddig meg a március óta tartó felkelésekben. Assad szerint a nyugatot az zavarja, hogy Szíria erősebb, mint valaha, és szuverén állam marad, pedig a nyugat szeretné meggyengíteni, írja a BBC.

Asszad szerint a felkelés nem forradalom, mert "ahhoz gondolkodók és eszme kellene. Vezetők kellenének, de ennek a felkelésnek nincs vezetője". Az elnök megvádolta a felkelőket, hogy búzát lopnak az emberektől, megtagadják a gyerekektől az oktatást és elvágják az országot az elektromosságtól és az orvosi ellátástól. Mindenkit felkért arra, hogy védjék meg a hazát az ellenzékkel szemben.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X