Szíria: általános fegyverszünet következhet


-A A+

Az Egyesült Államok és Oroszország minden Szíriában harcoló felet általános fegyvernyugvásra szólít fel szeptember 12-én naplementétől – jelentette be szombat hajnalban John Kerry amerikai külügyminiszter, miután több órán át tárgyaltak a szíriai helyzetről Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel.

Fordulópont jöhet

John Kerry kijelentette, az Egyesült Államok azért ment bele az egyezségbe, mert bízik abban, hogy Moszkva rá tudja venni a damaszkuszi rezsimet, hogy üljön tárgyalóasztalhoz, és kössön békét. Szergej Lavrov közölte, hogy tájékoztatták a megállapodásról a szíriai kormányt, amely készen áll arra, hogy végrehajtsa az egyezségben foglaltakat.

John Kerry szerint minden érintett ország hajlandóságot mutatott arra, hogy visszatérjenek a tárgyalóasztalhoz, és a szíriai ellenzék is jelezte: készek betartani a megállapodást, ha a damaszkuszi kormányzat szándékai komolyak. Az amerikai és az orosz külügyminiszter olyan tervben állapodott meg, melynek célja az erőszak csökkentése és a politikai átmenet elősegítése Szíriában.

Kerry kijelentette: ha a terv megvalósul, az fordulópontot jelenthet a szíriai konfliktusban. Kerry ugyanakkor figyelmeztetett: a megállapodás, amíg nem valósul meg, pusztán egy lehetőség, nem több. Az amerikai diplomácia vezetője úgy vélte, hogy a szíriai helyzet bonyolultságából egy egyszerű választás látszik kirajzolódni: háború vagy béke. Az amerikai külügyminiszter arról is beszélt, hogy az általános fegyvernyugvás azt jelenti, minden, jelenleg ostrom alatt álló vagy nehezen megközelíthető helyre, így Aleppóba is el kell jutniuk a humanitárius segélyeknek.

Tizenhárom órát tartott a tárgyalás

Az amerikai diplomácia vezetője arra is kitért, hogy ha sikerül tartósan mérsékelni az erőszakot Szíriában, akkor Moszkva és Washington közösen fog fellépni az Iszlám Állam és a korábbi an-Nuszra Front terroristái ellen. Az amerikai és az orosz külügyminiszter 13 órán át tárgyalt Genfben. Egy ponton Szergej Lavrov azt közölte a sajtóval, hogy amerikai kollégája órák óta Washingtonnal egyeztet, ezért azon gondolkoznak, hogy felfüggesztik a megbeszéléseket.

Az újságírókat egyébként Lavrov az amerikai küldöttség nevében több tucat pizzával, az orosz delegáció részéről pedig két üveg vodkával lepte meg.








EZT OLVASTA MÁR?

X