Ismét fellángol a merénylethullám Izraelben?


-A A+

Ciszjordániában, a Hebron melletti Kirját-Arba telepesvároshoz vezető Eliász nevű útkereszteződésnél lelőttek egy palesztin férfit, aki a biztonságiak szerint autójával nagy sebességgel az ott álló izraeli civilek felé hajtott. Ez már a második merényletkísérlet volt pénteken - közölte az izraeli közszolgálati rádió a rendőrség tájékoztatása alapján. 

Egy palesztin férfi és egy nő ült a kocsiban, akikre az útelágazásnál őrködő izraeli katonák rálőttek. A járművet vezető férfi a helyszínen belehalt lőtt sebeibe, a nőt életveszélyes sebesüléssel egy közeli kórházba szállították. Szintén kórházba vittek három izraeli tizenévest, akik a közeledő autó elől menekülve könnyebben megsérültek. 

Pénteken ez már a második merényletkísérlet volt a hatóságok közlése szerint. Egy órával korábban Jeruzsálemben lelőttek egy jordániai állampolgárságú palesztin fiatalembert, aki a rendőrség beszámolója szerint az óvárosból, késsel a kezében a Damaszkuszi Kapunál álló határőr-katonák felé futott.

A Jeruzsálemben történtekről másképp számolt be egy szemtanú a Háárec című újság honlapjának. Szerinte a Damaszkuszi Kapunál álló őrök gyanúsnak vélték a fiatalembert, és felszólították, húzza fel a pólóját, hogy meggyőződhessenek arról, nincs-e robbanószerkezet erősítve a testére. A szemtanú úgy látta, hogy a férfi ekkor azt kiáltotta, hogy "Allah akbar", az egyik őr pedig válaszul rálőtt. Ő nem látta, hogy a fiatal a lövést megelőzően a biztonságiakra támadt volna, vagy bántalmazta volna őket.

A tavaly ősszel kezdődött, de az utóbbi hónapokban mérséklődött erőszakhullámban eddig 35 izraeli és négy külföldi, valamint legalább 220 palesztin vesztette életét. Izraeli tájékoztatás szerint a palesztinok többsége a biztonságiakkal összetűzve halt meg.







EZT OLVASTA MÁR?

X