„Nagytakarítást” tartottak a hírhedtté vált Molenbeek kerületben


-A A+

Brüsszel hírhedtté vált, Molenbeek nevű kerületében a februárban indított "takarítás" keretében több ezer lakást, házat vizsgáltak át, az akció a negyed 95 ezer lakójából több mint tízezer embert érint, és több tucat kábítószer-csempészettel, terrorizmussal és pénzmosással összefüggésbe hozható céget fedtek fel - jelentette kedden a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap Molenbeek polgármesterére hivatkozva.

A vallon, liberális Francoise Schepmans elmondta, hogy a kerület hírneve a 130 ember életét követelő, Párizsban elkövetett novemberi terrortámadásokat követően rohamosan romlott. Jan Jambon szövetségi belügyminiszter, a flamand, jobboldali politikus akkor egyenesen Molenbeek kipucolásáról beszélt. Schepmans terrorizmus elleni harcról és a szabályok betartatásáról beszél. Arról számolt be, hogy február óta 5073 lakást és házat kutattak át, ami 12 444 embert érintett. 589 embert töröltek a népesség-nyilvántartásból, mert kiderült, hogy nem élnek a megadott címen. Ennek oka lehet az is, hogy az egyedül élők nagyobb támogatást kapnak az államtól, és így játsszák ki a szociális ellátórendszer hiányosságait. A hatóságok 37 útlevelet vontak be.

450 non-profit szervezetet világítottak át, közülük 91 esetben merült fel kábítószerrel való visszaélés, pénzmosás vagy terrorizmus gyanúja. Több esetben állapították meg róluk, hogy hamis céllal jegyeztették be magukat non-profitként; van például, amelyik sportegyesületként szerepel a nyilvántartásban, de valójában csak teázót üzemeltet.

A polgármester elmondta, hogy az utóbbi időben kevesebben utaznak Szíriába a kerületből, de aggodalmát fejezte ki az iszlám nem feltétlenül erőszakos, de konzervatív ágának befolyása miatt. Elmondta, hogy gyakran már nyolcéves kislányok is fejkendőt hordanak az iskolában, amin a terrortámadások sem változtattak.








EZT OLVASTA MÁR?

X