Háborús menekültekkel imádkozott Ferenc pápa a békéért
Menekültekkel ebédelt Ferenc pápa Assisiben kedden, ahol a világvallások vezetőinek béketalálkozóján vesz részt. Ferenc pápa a világ vallásainak képviselőivel a Szent Ferenc-bazilika előtti téren tett felhívást és imádkozott a békéért.
A világ huszonyolc térségét sorolták fel, ahol konfliktus pusztít. A katolikus egyházfő beszédében hangsúlyozta, hogy a vallások imája a békéért nem puszta háborúellenes tiltakozás.
„A világ békére szomjazik (...) a béke szent, nem a háború” – fogalmazott a pápa kijelentve, hogy békét a vallások teremthetnek, mivel az „erőszak nem tartozik egyetlen valláshoz sem”, miközben a konfliktusokat a „büszkeség sivatagja, a mindenáron való haszon keresése, és a fegyverkereskedelem” táplálja.Hozzátette, az emberiség jövője az egymás mellett élésről szól, bizalmatlanság, fundamentalizmus, gyűlölet nélkül. „A békét nem a háború megnyerésére kötött kompromisszum szüli: befogadást, rendelkezésre állást, párbeszédet, a bezárkózáson való túllépést jelent, mivel ezek nem biztonsági stratégiák, hanem az üres semmi fölé vetett hidak” – mondta Ferenc pápa.
A keresztény, zsidó, muzulmán, buddhista felszólalók között volt David Brodman rabbi, holokauszt-túlélő, aki szerint Ferenc pápa korunkban az alázat és a szentség példaképe, amiként Szent Ferenc volt saját korában. A szíriai Aleppo városából elmenekült keresztény Tamar Mikalli a háború borzalmairól számolt be. A végső békefelhívást egy japán buddhista olvasta fel olaszul.
Ferenc pápa és a vallási vezetők békenyilatkozatot írtak alá. Ezt megelőzően a katolikus egyházfő huszonöt menekülttel találkozott, akik Szíriából, Afganisztánból, Maliból, Gambiából és Nigériából jutottak Olaszországba.
Egy részüket a Szent Egyed közösség fogadta be, a többiek a Rómához közeli Castelnuovo di Porto menekülttáborában élnek, ahova Ferenc pápa húsvétkor látogatott el, s a lábmosás szertartásán megmosta több menekült lábát.
- 34927 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34929 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34929 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34931 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34932 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34932 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni