Két rendőrt agyonlőttek igazoltatás közben Ukrajnában


-A A+

Közúti igazoltatás közben lelőtt két rendőrt egy körözött orosz állampolgárságú férfi vasárnap az Ukrajna keleti részében fekvő Dnyipro, korábbi nevén Dnyipropetrovszk városában. A férfit a hatóságok elfogták – közölte Arszen Avakov belügyminiszter a Facebookon.

A két rendőrjárőr közlekedési kihágás miatt állított meg egy Citroen típusú gépjárművet. A sofőr lőfegyverrel tüzet nyitott a vele szemben intézkedő rendőrökre, akik közül az egyik a helyszínen, társa, egy rendőrnő pedig a kórházba szállítás után halt bele sérüléseibe.

A rendőrség később nyilvánosságra hozta, hogy a lövöldözés elkövetésével egy Oroszországból érkezett, a Moszkva által támogatott kelet-ukrajnai szakadárok kezén lévő Torez városában lakó, 33 éves Alekszandr Pugacsovot gyanúsítják. A férfi ellen tavaly adtak ki körözést az után, hogy nem jelent meg idézésre az ügyészségen, amely egyebek között emberrablás, erőszakos nemi közösülés és bűnszövetkezetben való részvétel gyanúja miatt akarta kihallgatni.

Az egyik járőr a szolgálati fegyverével még rálőtt és megsebesítette a támadó férfit, akit a belügyi szervek kora este egy lakásban vettek őrizetbe.

Anton Herascsenko, a belügyminiszter tanácsadója az esetet kommentálva úgy vélekedett, hogy a járőrök óvatlanok voltak a körözött férfival szemben, és ezért az életükkel fizettek. Óva intett viszont attól, hogy a tragédiát a „karosszékből elemzők” az alig több mint egy éve átszervezett ukrán rendőrség szakértelmének bírálatára használják fel. „Hosszú idő kell még ahhoz, hogy a mi rendőreink is olyan profi zsarukká váljanak, mint az amerikaiak” – jegyezte meg.

A közelmúltban több esetben is éppen amiatt indult eljárás rendőrök ellen Ukrajnában, mert kétségbe vonták, hogy jogosan használták-e a fegyverüket. Februárban például Kijevben egy autósüldözés közben nyitottak tüzet járőrök egy előlük menekülő személyautóra. Az életveszélyesen, a szembe jövő sávba is áthajtó BMW egyik utasát eltalálták, aki belehalt sérülésébe.

Petro Porosenko ukrán elnök vasárnap részvétét nyilvánította a Dnyipróban elhunyt rendőrök hozzátartozóinak. Twitteren közzétett üzenetében hangsúlyozta, hogy a bűnözés mindenkit kihívás elé állít. „Ezért értékelnünk és tisztelnünk kell a rendfenntartókat, akik életük kockáztatásával védik Ukrajnát” – hangoztatta, leszögezve, hogy a „rossz cselekedetekért az elkövetőknek meg kell kapniuk méltó büntetésüket”.

A két elhunyt rendőr emlékére hétfőt gyásznappá nyilvánította Dnyipróban a város polgármestere.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X