Robbantásos merényleteket követtek el Drezdában


-A A+

Robbantásos merényletet követtek el hétfő este egy mecsetnél és egy kongresszusi központnál a németországi Drezdában, nem sebesült meg senki - közölte kedden a helyi rendőrség.

Az első - házilagos gyártású - robbanószerkezet röviddel 22 óra előtt lépett működésbe a Török Iszlamista Vallási Intézmények Uniója (DITIB) által működtetett egyik városi mecsetnél, a második pedig fél óra múlva a nagyjából másfél kilométerre fekvő nemzetközi kongresszusi központnál (Internationales Congress Center Dresden) robbant fel. 

A mecsetben csak egy imám tartózkodott feleségével és két fiával, nem esett bajuk. A robbanás benyomta a mecset ajtaját és összekormozta a falat. A kongresszusi központnál is csak anyagi kár keletkezett, egy terasz üvegfala szilánkokra törött. Egyelőre nem jelentkezett senki a támadások elkövetőjeként. 

A Szászország tartományi főváros rendőrsége szerint az egymással összefüggő bűncselekmények indítéka a idegenellenesség lehet. A merényletek összefüggésben lehetnek a közelgő nemzeti ünneppel, a német egység napjával, amelyet október 3-án tartanak.

A drezdai rendőrség a közlemény szerint a robbantások miatt "válságüzemmódba" kapcsolva folytatja a felkészülést az ünnepre, megerősítik mindkét helyi mecset védelmét is.

A német újraegyesítés ünnepének az idén éppen Drezda ad otthont, a városban rendezik meg a központi, állami megemlékezéseket, egy háromnapos fesztivál keretében.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X