Gorghiu: sajnáljuk Blagát, de maradunk Johannis és Cioloș mellett


-A A+

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra is Klaus Johannis államfő és Dacian Cioloș miniszterelnök partnerének tekinti magát és elkötelezett Románia „jó útra terelése mellett” – fogalmazott szerdán Alina Gorghiu, a PNL egyedül maradt társelnöke.

Mint korábban írtuk, Vasile Blaga, az alakulat másik társelnöke a délelőtt folyamán lemondott minden tisztségéről azt követően, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) befolyással való üzérkedéssel vádolta meg.

„Nagyon sajnálatosnak tartjuk azt a kellemetlen helyzetet, amiben Vasile Blaga kollégánk és barátunk van és hiszünk az ártatlanságában. A korábbi gyakorlatunkhoz tartjuk magunkat és nem véleményezzük az ügyet, illetve nyomozást, mert meggyőződésünk, hogy ez nem tartózik egy politikus feladatai közé” – mondta Gorghiu. Hozzátette: a következő időszakban a tagság bevonásával döntenek a pártot érintő kérdésekben. 

A DNA szerint Vasile Blaga 2009 és 2012 között – amikor rövid ideig a belügyminiszteri tisztséget is betöltötte– tíz százalékot kapott minden olyan szerződés után, amelyet bizonyos vállalkozások az ő közbenjárásának köszönhetően kötöttek meg különböző állami intézményekkel. Az így szerzett pénz többszázezer euróra rúg.







EZT OLVASTA MÁR?

X