Theresa May: London március végéig elindítja a hivatalos kilépési folyamatot


-A A+

A brit kormány a jövő év első negyedében indítja el hivatalosan a brit EU-tagság megszüntetéséhez vezető folyamatot - mondta vasárnap a brit miniszterelnök.

Theresa May a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorának nyilatkozva kijelentette: London március végéig aktiválja a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét.

Ez a cikkely szabályozza a kilépési folyamatot, és aktiválásának bejelentésével veszi kezdetét a szerződésben előirányzott kétévi tárgyalássorozat a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről.

A brit kormányfő most először adott hozzávetőleges tájékoztatást a cikkely aktiválásának várható menetrendjéről. Eddigi nyilatkozataiban visszatérően csak annyit közölt, hogy ez a lépés az idei év vége előtt nem várható, mivel a brit kormánynak előbb ki kell dolgoznia tárgyalási stratégiáját.

Theresa May a vasárnapi BBC-interjúban is hangsúlyozta, hogy pontos dátum továbbra sincs. Hozzátette azonban: reméli, hogy miután az EU-partnerek azt már tudják, hogy az 50. cikkely aktiválása 2017 első negyedében megtörténik, "el lehet végezni bizonyos előkészületi munkálatokat", és így az érdemi tárgyalási folyamat simább lehet. Ez az Egyesült Királyságnak, az Európai Uniónak és az üzleti vállalkozásoknak egyaránt érdeke - mondta a brit miniszterelnök.

Korábban voltak olyan sajtótalálgatások, hogy Theresa May az 50. cikkely aktiválásával megvárhatja akár a 2017 szeptemberében esedékes németországi parlamenti választásokat is.

Elhangzottak olyan uniós vélemények is, hogy a német választások előtt aligha kezdődnek el az érdemi kilépési tárgyalások.

Az érdemi tárgyalások ősszel kezdődnek

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács előző elnöke a BBC rádiónak a minap kijelentette: véleménye szerint a tényleges tárgyalási folyamat a brit kilépés feltételeiről csak az új német kormány hivatalba lépése után indulhat.    

Rompuy, aki 2009 és 2014 között vezette az Európai Unió állam- és kormányfőinek testületét, hozzátette: ez azt jelenti, hogy az érdemi tárgyalások esetleg csak 2017 októberében vagy novemberében kezdődhetnek, addig legfeljebb "technikai jellegű" egyeztetésekre van mód.

Theresa May interjút adott a The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lapnak is, közölve: a brit kormány tavasszal kezdeményezi a parlamentben annak az 1972-ben kelt törvénynek a hatályon kívül helyezését, amelynek alapján Nagy-Britannia csatlakozott az európai közösséghez.
 
May szerint a csatlakozási törvény visszavonása az első szakasza lesz annak a folyamatnak, amelynek végére Nagy-Britannia "ismét szuverén és független országgá válik". A hatalmi és hatásköri jogok visszatérnek a választott brit intézményekhez, és ez azt jelenti, hogy az Európai Unió jogszabályainak hatálya megszűnik Nagy-Britanniában - tette hozzá a brit kormányfő.

A kormány tevei alapján azonban a csatlakozási jogszabály kivezetéséről intézkedő törvény teljes körűen csak attól a pillanattól lesz hatályos, amikor Nagy-Britannia hivatalosan kilép az Európai Unióból.

Theresa May a The Sunday Timesnak adott interjúban elvetette a kormányzó Konzervatív Párt keményvonalas EU-szkeptikus szárnyának azon követelését, hogy az 1972-es csatlakozási törvény azonnali hatállyal szűnjön meg. May kijelentette: az általa felvázolt menetrend nyújtja "a lehető legnagyobb mértékű biztonságot, stabilitást és bizonyosságot a munkavállalóknak, a fogyasztóknak, az üzleti vállalkozásoknak és külföldi szövetségeseinknek egyaránt".








EZT OLVASTA MÁR?

X