Manuel Valls szerint Franciaország nem tudja egyedül ellátni Európa védelmét


-A A+

A francia hadsereg „nem lehet örökké az európai hadsereg" - mondta pénteken Manuel Valls egy párizsi konferencián. A francia miniszterelnök szerint kormánya hiába kér rendszeresen katonai támogatást más uniós országoktól az afrikai vagy a közel-keleti uniós missziókhoz.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke osztotta a francia álláspontot, jelezve, hogy "létre kell hozni a védelem Európáját" „Nem hagyhatjuk Franciaországra a becsület megmentésének feladatát" - mondta Jean-Claude Juncker a párizsi Jacques Delors Intézet európai kérdésekről rendezett konferenciáján, amelyen a francia miniszterelnök is részt vett.

Párizs évek óta hangoztatja az európai védelmi eszközök megerősítésének szükségességét és az Európai Unió külső hadműveletekre fordított költségvetésének megemelését.

Francois Hollande államfő a szeptember 16-i pozsonyi uniós csúcstalálkozón azt mondta, hogy "Franciaország tölti be az európai védelem legfőbb erejét, de nem lehet egyedül, mert nem akar egyedül lenni". A francia államfő hangsúlyozta, hogy Franciaország vállalja a vezető szerepet, de Európának  meg kell teremtenie a saját védelmét, a NATO keretében az amerikaiakkal való együttműködésben.

Korábban Francois Hollande úgy fogalmazott, hogy Franciaország a védelem és a biztonság területén "többet tesz a kötelességénél". A köztársasági elnök a terrorcsoportok feltartóztatására Afrikában indított francia hadműveletekre, illetve az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni nemzetközi koalícióban betöltött francia szerepvállalására utalt.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X