Kaczynski mégis szigorítaná a lengyel abortusztörvényt


-A A+

Jaroslaw Kaczynski, a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke kijelentette, hogy pártja tovább akarja szigorítani az ország abortusztörvényét, és megtiltaná a terhesség megszakítását a súlyos fejlődési rendellenességben szenvedő vagy életképtelen magzatok esetében is.

„Törekedni fogunk annak biztosítására, hogy még a nagyon nehéz terhességek is – amikor a gyermek biztosan meghal vagy súlyos fejlődési rendellenessége van – szüléssel végződjenek, hogy a gyermeket meg lehessen keresztelni, el lehessen temetni és neve legyen” – fejtette ki Kaczynski a PAP lengyel állami hírügynökségnek adott interjújában szerdán.

Kaczynski hozzátette, pártja azt javasolja, hogy ez alól csak azok az esetek legyenek kivételek, amelyekben az anya egészsége vagy élete veszélyben forog.

A kormány politikáját meghatározó politikus alig néhány nappal azután állt elő ezzel a javaslattal, hogy a lengyel nők tömeges tiltakozása nyomán pártjának képviselői a parlamentben maguk is elvetették a művi terhességmegszakításról rendelkező törvény szigorítására benyújtott civil javaslatot, amely teljesen betiltotta volna a terhességmegszakítást, egyúttal öt évig terjedő börtönnel indítványozta büntetni az abortuszon áteső nőket és a műtétet elvégző orvosokat.

Kaczynski az interjúban tagadta, hogy pártja a tüntetések hatására gondolta volna meg magát. Közölte egyúttal, hogy a Jog és Igazságosság most egy újabb abortuszellenes törvényt dolgoz ki, amely visszaszorítaná a terhességmegszakításokat a magzati betegségek vagy olyan genetikai rendellenességek esetében is, mint például a Down-szindróma. A politikus nem fejtette ki, hogy mikor készülnek benyújtani az új javaslatot.

Egészségügyi illetékesek szerint jelenleg évente közel kétezer abortuszt végeznek el legálisan Lengyelországban, nagyobb részben Down-szindrómás magzatokon. A Down-kórral születő gyermekek értelmi és testi fogyatékosságban szenvednek, és felnőtt korukban is folyamatos segítségre szorulnak.

„Azt reméljük, hogy hamarosan nem ez lesz a helyzet, ez a célunk. De ezt jól elő kell készíteni, meg kell győzni a társadalmat, különösen a nőket, és ezt meg fogjuk tenni” – tette hozzá Kaczynski.

A Lengyelországban jelenleg érvényben lévő úgynevezett magzatvédő törvény, amely Európában a legszigorúbbak közé tartozik, csupán három esetben engedi meg a terhességmegszakítást: ha a terhesség nemi erőszak következménye, ha az anya élete veszélyben forog, vagy ha a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett.








EZT OLVASTA MÁR?

X