Katonanőre támadt egy szír férfi Röszke közelében


-A A+

A Csongrád Megyei Főügyészség kezdeményezte az előzetes letartóztatását annak a szír férfinek, aki Röszke külterületén a határzár mellett támadt egy ott szolgálatot teljesítő őrvezető nőre – tájékoztatta a főügyészség szóvivője vasárnap az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettének kísérletével gyanúsítják. A gyanú szerint a férfi – akit Németországban az eddigi adatok szerint menekültként vettek nyilvántartásba – a magyar-szerb határon felállított kerítésen keresztül kívánt Szerbiába jutni Röszke külterületén csütörtök este, úti célja Törökország volt.

A férfit észrevette a három társával szolgálatot teljesítő őrvezető nő, aki egy kicsit eltávolodott kollégáitól. Ekkor a gyanúsított egy közel egy méteres, kihegyezett akáckarót feje fölé emelve rátámadt a sértettre, mintegy 15 méter távolságból felé közeledve. Ezt észrevették a katona járőrtársai is, akiknek egy méterre a sértettől sikerült megállítaniuk a szír férfit, és így megakadályozták a támadás befejezését – tudatta a csoportvezető ügyész.








EZT OLVASTA MÁR?

X