EU-csúcs: egységesen elítélik az orosz akciókat Szíriában
Megkezdődött az uniós tagországok állam- és kormányfőinek kétnapos csúcstalálkozója csütörtök délután Brüsszelben, az ülés középpontjában az Oroszországgal való kapcsolatok, a folyamatban lévő szabadkereskedelmi megállapodások, illetve a migrációs válság kérdései állnak. Nincs egyhangú álláspont az Egyesült Királyság elengedésében, de együttesen elítélik az orosz akciókat Szíriában.
Az Európai Uniónak egyetlen opciót sem szabad elvetnie, nyitva kell hagynia a szankciók lehetőségét is Oroszország ellen a szíriai beavatkozás miatt – mondta Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.
A tanács elnöke szerint fontolóra kell venni a büntetőintézkedéseket, amennyiben folytatódnak a bűncselekmények a szíriai Aleppóban. Tusk emellett az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezményről (CETA) azt mondta, hogy ez lehet az EU utolsó ilyen megállapodása, ha nem sikerül meggyőzni arról az embereket, hogy az érdekeiket képviselik.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a brexitről azt mondta, hogy a kilépés szándékának bejelentése nem egyenlő a kiválási eljárás beindításával – szerinte a szándék bejelentése még nem tény. Az Egyesült Királyság az Európai Unió elhagyása ellenére teljes hozzáférést kíván annak belső piacához, de ez csak az európai alapjogok teljes elfogadása mellett lehetséges – mondta Schulz.
May: egységes fellépés kell az orosz atrocitások ellen
Theresa May brit kormányfő szerint határozott és egységes uniós fellépésre van szükség az orosz hadsereg által Szíriában elkövetett atrocitások miatt. Létfontosságú továbbra is azon dolgozni, hogy nyomást gyakoroljunk Oroszországra annak érdekében, hogy beszüntesse szörnyű és undorító atrocitásait Szíriában – mondta a miniszterelnök.
May azt is mondta, hogy bár országa a kilépés mellett döntött, a kiválási tárgyalások lezárulásig teljes jogú tagja marad az Európai Uniónak, és azt követően is biztos és erős partnere kíván lenni az EU-nak.
Merkel: tartós tűzszünetre van szükség
Merkel azt is mondta, hogy a tanácskozáson mindössze röviden fogják érinteni a Brexit kérdését. “ Arra várunk, hogy az Egyesült Királyság hivatalosan is bejelentse kilépési szándékát. A brit miniszterelnök azt mondta, hogy erre március végéig fog sor kerülni, ma tehát nem kell ezzel részletekbe menően foglalkoznunk – mondta Merkel.
Angela Merkel német kancellár azt mondta, hogy teljesen embertelen, ami Aleppóban történik, mielőbb tartós tűzszünetre van szükség a polgárháborúba süllyedt országban.
- 33272 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33275 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33275 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33276 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33277 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33278 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni