Az amerikai elnökválasztási kampány elveszi a fiatalok voksolási kedvét
A 2016-os amerikai elnökválasztási kampány elveszi a „millenniumi generáció” - a 18-35 közötti fiatalok - kedvét a voksolástól, miközben e nemzedék lélekszáma elérte a második világháború után született „baby boom” generáció, azaz a 52-70 év közöttiek létszámát.
A Reuters és az Ipsos közös közvélemény-kutatása szerint a 18 és 34 év közötti amerikaiak kevesebb valószínűséggel mennek el szavazni 2016-ban az elnökválasztáson, mint azt 2012-ben tették az akkor 18-34 év közöttiek.
Az Amerika-szerte végzett felmérés szerint a korosztály 52,2 százaléka mondta azt, hogy biztosan, vagy majdnem biztosan részt vesz a választáson november 8-án, míg a négy évvel ezelőtti elnökválasztáson ez az arány még 56,1 százalék volt.
A kampány miatt van
Elemzések ezt a csökkenést főként a jelöltek személyére és a kampány negatív felhangjaira vezetik vissza. Néhány politológus egyenesen attól tart, hogy az idei elnökválasztás választópolgárok egy teljes nemzedékének választói magatartásán hagy nyomot.
Az elmúlt fél évszázadban mindig egyre kevesebb fiatal amerikai járult a szavazóurnákhoz, mint az őket megelőző generációkba. Egy friss felmérés jól szemlélteti a fiatal generáció frusztrációját. A megkérdezettek 53 százaléka inkább várna egy, a világot elpusztító meteort, mintsem hogy a republikánus Donald Trump legyen az elnök, viszont ugyanezt mondta a válaszadók 34 százaléka a demokrata párti Hillary Clintonról is.
- 35421 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35423 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35423 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35424 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35426 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35426 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni