Ismét Mariano Rajoyt kérte fel kormányalakításra a király Spanyolországban


-A A+

VI. Fülöp spanyol király ismét Mariano Rajoyt, a konzervatív Néppárt (PP) ügyvezető miniszterelnökét kérte fel kormányalakításra, miután konzultált a politikussal kedden a madridi Zarzuela palotában.

Mariano Rajoy a találkozót követően tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: elfogadta a felkérést, és ígérte, hogy a megválasztását követő első pillanattól kezdve azért fog dolgozni, hogy kormánya stabil legyen. „Tisztában vagyok a kisebbségi kormányzás nehézségeivel" - fogalmazott, hozzátéve, hogy szándékai szerint ez a kormányzati ciklus is négy évig fog tartani. Mint mondta, párbeszéden, megértésen, és együttműködésen alapuló új időszak veszi kezdetét.

A PP elnöke tíz hónapon belül harmadszor kap felkérést a királytól a miniszterelnökségre, amelyet először - januárban - visszautasított a parlament támogatásának hiányára hivatkozva.

A júniusban megismételt parlamenti választások után Rajoy az uralkodótól ismét megkapta a megbízást, de a parlament többsége nem állt mellé. Ám azért, hogy a több mint 300 napja tartó politikai bizonytalanságnak véget vessenek, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) múlt vasárnap úgy döntött: 85 fős frakciója tartózkodni fog a szavazáskor, vagyis nem akadályozza meg, hogy Mariano Rajoyt miniszterelnökké válassza a spanyol parlament.

Ana Pastor, a parlament elnöke szerdára hívta össze a spanyol kongresszust, ahol a miniszterelnök-jelölt késő délután programbeszédet mond. A miniszterelnöki vitát csütörtökön folytatják a pártok, és aznap este megtartják az első szavazást, amely várhatóan eredménytelen lesz, mert Mariano Rajoy nem rendelkezik a 350 fős kongresszus abszolút többségének támogatásával.

A Néppárt elnökét két nappal később, szombaton választhatják kormányfővé, ugyanis a második voksoláson már elegendő a szavazásban résztvevő képviselők egyszerű többségének támogatása. 

Mariano Rajoy 170 támogató szavazatra számíthat a konzervatív Néppárt, a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt és a Kanári-szigeteki Koalíció jóvoltából. 110-en várhatóan nemmel szavaznak majd rá.








EZT OLVASTA MÁR?

X