Börtönbe kerülhetnek az osztrák Kurucinfo üzemeltetői


-A A+

Több év börtönbüntetésre ítélt egy bécsi esküdtbíróság csütörtökön egy szélsőséges honlap üzemeltetése miatt három férfit, köztük az osztrák szélsőjobboldali körök egyik ismert alakját.

A perben kilenc év börtönt róttak ki a szélsőjobboldali nézeteiről ismert Gottfried Küsselre. Az ítélet szerint ő volt a honlap ötletadója és bejegyzője. A honlap adminisztrátora, Felix B. hét, a portál rendszergazdája, Wilhelm A. négy és fél év börtönt kapott.

Mindhármukat a holokauszttagadást és a náci eszmék terjesztését tiltó osztrák törvény megsértése miatt marasztalták el. Küssel esetében súlyosbító körülményként vette számításba a törvényszék, hogy 1994-ben 11 éves börtönbüntetést kapott, szintén náci eszmék terjesztése miatt. Az ítélet nem jogerős, a védők fellebbezést nyújtottak be.kussel mobile.5074328

Az osztrák hatóságok három évig sikertelenül próbáltak fellépni az "alpen-donau" (Alpok-Duna) nevű portál ellen, mert az egy egyesült államokbeli szerverről működött. Végül úgy jutottak a nyomára a gyanúsítottaknak, hogy az ottani hatóságokkal együttműködésben megszerezték a szerver hozzáférési kódját, és megfigyelték a honlap adatforgalmát.

Az osztrák hatóságokat korábban éles bírálatok érték, amiért - legalábbis látszólag - nem tettek semmit a 2009-ben indult honlap ellen. Ehhez hozzájárult, hogy az ügyészség és a rendőrség a vádemelésig csak nagyon keveset árult el a nyomozásról.

Az index.hu portál megállaptíja: Magyarországon a büntetendő szélsőjobboldali tartalmakból élő , szintén az USA-ból működő kuruc.infóval szemben a kormány hiába kért már számtalanszor jogsegélyt az Egyesült Államoktól. Ilyenkor nem marad más választás, mint hogy ott tesznek alájuk, ahol tudnak: Magyarországról blokkolják a külföldi oldalak elérését. Ettől még az oldalak nem szűnnek meg, csak adott helyről nem elérhető. Például, mint a legtöbb nyugati oldal Kínából.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X