Nővére szerint nem érdekből nősült Tóásó Előd


-A A+

Tóásó Előd nem érdekből nősült meg Bolíviában, hiszen ez a házasság aligha lesz elegendő arra, hogy az illetékes bíróság engedélyezze szabadlábra helyezését – vélekedett az MTI érdeklődésére csütörtökön Tóásó Edit.

A napokban látott napvilágot a hír, hogy megnősült a bolíviai börtönben Tóásó Előd, akit 38 társával együtt Bolíviában az Evo Morales elnök elleni terrorista összeesküvésben való részvétellel vádolnak.Elod-and-his-wife

Tóásó egy tavaly szeptemberben a börtönben elhunyt jobboldali bolíviai politikus, volt miniszter, Guillermo Fortún lányát, María Elenát vette el feleségül még novemberben La Pazban, a San Pedro börtönben, mégpedig két év udvarlás után. Az ismeretség onnan származik, hogy a nő rendszeresen látogatta apját, akit ugyanabban a börtönben tartottak fogva, mint Tóásó Elődöt.

A Budapesten élő Tóásó Edit emlékeztetett: öccse szabadlábra helyezésére vonatkozó minden eddigi kérelmét azzal az indokkal utasították el, hogy „nincs bolíviai családtagja". „Előd azonban nem érdekből házasodott, hiszen ha a bolíviai hatóságokat még egy ENSZ-döntés sem kényszeríthette a szabadon engedésére, akkor ez a házasság végképp nem fog számítani" – mondta Tóásó Edit.

Elődöt továbbra is mostoha körülmények között tartják a per jelenlegi helyszínén, Tarijában, a börtön kápolnájában szállásolták el, fekhelyét éppen Szűz Mária szobra alatt helyezték el – panaszolta Tóásó Edit.

Szerinte az időhúzást szolgálja a „hercehurca" is. Egy korábbi bíróság úgy döntött, hogy Santa Cruzban tartsák a pert, de helyszínként felmerült Cochabamba városa is, aztán La Pazban vette kezdetét a tárgyalás, amelyet később áthelyeztek Tarijába.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X