Tizenegy százalékkal visszaesett Hillary Clinton előnye az FBI-nyomozás miatt


-A A+

Komoly csapást mért Hillary Clinton amerikai demokrata elnökjelölt kampányára, hogy az FBI újraindította ellene az e-mailjei miatti nyomozást. Donald Trump hívei börtönben akarják látni a volt külügyminisztert.

A CNN szerint sokkolta Hillary Clinton közvetlen munkatársait az a hír, hogy az FBI újra nyomozást indított a demokrata elnökjelölt e-mailjeinek ügyében. Órák teltek el, mire Clinton reagált James Comey FBI-igazgató bejelentésére, és Iowa állam fővárosában, Des Moines-ban tartott sajtótájékoztatóján felolvasta a nyilatkozatát: „Tizenegy napra vagyunk életünk talán legfontosabb választásától. A voksolások már tartanak az országban. Az amerikai nép tehát megérdemli, hogy azonnal megismerhesse a teljes tényeket”.

A bejelentés nem maradt következmények nélkül: az ABC és a Washington Post felmérése szerint tizenkettőről egy százalékra zuhant Clinton előnye Trumppal szemben.

A jelölt azokra a sajtóban is megjelent információkra reagált, amelyek szerint Anthony Weiner volt demokrata párti képviselő és válófélben lévő felesége, Huma Abedin (Clinton bizalmas munkatársainak egyike) közötti levelezésről lehet szó. Comey annyit közölt levélben a kongresszussal, hogy munkatársai – miközben egy ettől független ügyön dolgoztak – új elektronikus levelekre bukkantak, amelyek „hozzátartoznak” a Clinton-féle e-mailek korábbi vizsgálatának ügyéhez. Jelezte, az FBI-nak ezeket a leveleket is át kell néznie, hogy tartalmaznak-e titkosított információt, és ennek fényében is érvényes-e korábbi döntésük, miszerint nem javasolnak vádemelést Clinton ellen amiatt, hogy titkos információkról is levelezhetett a magánszerverén. Weiner azért került a hatóságok látókörébe, mert szexuális tartalmú üzeneteket és képeket küldött egy 15 éves lánynak.

Clinton republikánus ellenfele, Donald Trump, ahogy az várható volt, üdvözölte a vizsgálat újraindítását. A New York-i milliárdos rögtön a bejelentés után reagált egy New Hampshire-i kampányrendezvényen. Trump úgy fogalmazott, ez „nagyobb ügy, mint a Watergate-botrány volt”, majd esti iowai rendezvényén azt mondta, ha az FBI újraindította a nyomozást, akkor a háttérben biztosan komoly dolog lehet. Hívei örömujjongásban törtek ki és Hillary Clintonra utalva azt skandálták: „börtönbe vele!”

Nemcsak Clinton, hanem Loretta Lynch igazságügyi miniszter sem örült annak, hogy Comey levelet írt kongresszusi politikusoknak és tájékoztatta őket a jelölt e-mailjeinek ügyében folyt nyomozás újraindításáról. Lynch és helyettese, Sally Yates nemcsak ellenezte a döntést, hanem tiltakozott is miatta. A New York Times információi szerint csütörtökön – tehát egy nappal az FBI vezetőjének levele előtt – a minisztérium levélben próbálta eltántorítani Comey-t attól, hogy tájékoztassa a kongresszusi politikusokat, arra hivatkozva, hogy döntése ellenkezik a szokásjoggal. A Washington Post információi szerint a minisztérium felhívta az FBI-vezető figyelmét, hogy „nem kommentálunk folyamatban lévő nyomozást, és nem teszünk lépéseket, amelyeket a választás befolyásolásaként értelmezhetnek”. Comey az FBI munkatársainak küldött belső tájékoztatójában azt közölte, hogy noha általában nem szokták értesíteni a kongresszust folyamatban lévő nyomozásról, de ezúttal kötelességének tartotta, mert úgy érezte, miután egyszer már azt mondta, hogy lezárták a nyomozást, most megtévesztené az amerikaiakat, ha nem hozná tudomásukra a nyomozás kiegészítésének tényét.

A bejelentés valóban nem maradt következmények nélkül: az ABC és a Washington Post felmérése szerint tizenkettőről két százalékra zuhant Clinton előnye Trumppal szemben.








EZT OLVASTA MÁR?

X