Párizsban megkezdték a menekülttáborok felszámolását


-A A+

A calais-i tábor felszámolása után a francia hatóságok hétfőn megkezdték egy jóval több mint száz sátorból álló párizsi menekülttábor - hivatalos megfogalmazás szerinti - megtisztítását is.

A Reuters hírügynökség szemtanúkra hivatkozó beszámolója szerint már a délelőtt folyamán rohamrendőrök érkeztek a Stalingrad metróállomás közelében lévő menekülttáborhoz, és megkezdték az ott lakók ellenőrzését. Értesülések szerint autóbuszokkal szállították el azokat a menekülteket, akik nem rendelkeztek menedékkérelemmel, illetve nem tudták bizonyítani, hogy engedéllyel tartózkodnak az országban.

A táborban több százan tartózkodnak, elsősorban afgán, szudáni és eritreiai menekültek. Egyelőre nem ismeretes, hogy hány menekültet szállítottak el onnan. A hatóságok ugyanakkor korábban arra tettek ígéretet, hogy a hét végéig a párizsi sátortáborokat is felszámolják, és a menekülteket az ország különböző részeiben felállított befogadóközpontokba szállítják.

Anne Hidalgo, Párizs polgármestere az akciót megelőzően levélben fordult a kormányhoz, kérve a szóban forgó sátortábor felszámolását. Hidalgo arra utalt, hogy a menekültek humanitárius, illetve egészségügyi helyzete drámai, helyzetük elviselhetetlen, csakúgy, mint a környék lakóié.

Hollande: a migránstáborok gúnyt űznek a szolidaritásból

François Hollande francia elnök a múlt hét végén örömét fejezte ki, hogy a calais-i illegális tábort sikerült incidensek nélkül felszámolni, és kijelentette, hogy Franciaország nem tűr meg földjén migránstáborokat, amelyek "gúnyt űznek a szolidaritás nemzeti értékéből".

A francia elnök közölte: nem fogják eltűrni a spontán táborokat, és így a párizsiakat is fel fogják számolni. A menekülteket Párizsból az ország különböző részeiben felállított hivatalos központokba fogják szállítani - jelezte, hozzátéve, hogy Franciaország 9 ezer férőhelyet alakítana ki számukra.








EZT OLVASTA MÁR?

X