A britek csak egy megváltoztatott EU-ban maradnának


-A A+

Meg kell változnia az Európai Uniónak (EU), hogy Nagy-Britannia a közösség tagja maradhasson - mondta George Osborne brit pénzügyminiszter a Die Welt című német napilapnak.

A pénteki számban megjelent interjúban George Osborne úgy vélte: az euróövezeti tagállamok mind szorosabb politikai és gazdasági együttműködése veszélyezteti az övezeten kívüli EU-tagok érdekeinek érvényesülését. London üdvözli az euróövezet megerősítését, de úgy véli, a tizenhetek egymás közti viszonyát csak a többi uniós tagország jogainak figyelembevételével lehet átalakítani.osborne

A konzervatív politikus hozzátette: a britek "nagyot csalódtak az EU-ban", úgy érzik, Brüsszel túlságosan távol van az életüktől és túl sok ügyben ragadja magához a döntést. A britek továbbá kételkednek abban, hogy az EU munkahelyeket és jólétet tud teremteni. "Nagyon remélem, hogy Nagy-Britannia az EU tagja marad", ehhez azonban fordulat kell az integrációban - mondta George Osborne.

Hangsúlyozta: az EU-nak és Nagy-Britanniának szüksége van egymásra. A gazdasági összefonódás szorosságát mutatja, hogy a brit kivitel több mint 50 százaléka az EU-ba irányul. "Többet exportálunk Észak-Rajna-Vesztfáliába, mint Indiába" - mondta.

Egy sor területen a brit álláspont szerint is "több Európára" van szükség. Így például a szolgáltatások és az energia területén is előre kell mozdítani az egységes piac kiépítését, és az EU-nak szabadkereskedelmi megállapodást kell kötnie egyebek között az Egyesült Államokkal és Japánnal. "Bőven vannak ötleteink Európa számára, és gyakran kelt kudarcérzetet, hogy ezek az ötletek nem valósulnak meg" - mondta a brit pénzügyminiszter.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X