Kilenc ezer euróra emelik az izlandi honatyák fizetését, hogy függetlenek legyenek


-A A+

44 százalékkal megemelték Izlandon a parlamenti képviselők fizetését, amely így már 9 ezer euró lesz, hogy biztosítva legyen a függetlenségük - jelentette be kedden a köztisztviselők juttatását szabályozó testület.

A Kjararad öt tagból áll. Hármat a parlament nevez ki, egyet a legfelsőbb bíróság, az ötödiket pedig a pénzügyminiszter. A hatáskörébe tartozik a képviselők, a miniszterek és egyes közszolgálati intézmények vezetői javadalmazásának a meghatározása.

A bizottság a döntést magyarázva hangsúlyozta, hogy „alapvetően fontos, hogy a megválasztottak pénzügyileg függetlenek legyenek”, miután az országot megrázták a 2008-as pénzügyi válság következményei, és az úgynevezett panamai papírok hatásai, amelyekbe áprilisban belebukott Sigmundur David Gunnlaugsson miniszterelnök is.

A négy évre megválasztott 63 parlamenti képviselőnek „a munkájához semmi sem hasonlítható a munkaerő piacon, és mindezidáig nem vették figyelembe azt az időt, amelyet a parlamenten kívül szenteltek a feladatuk ellátásának” – indokolt a bizottság.

A szombaton tartott, előre hozott izlandi parlamenti választásokon nem alakult ki egyértelmű többség. A jobboldal elvesztette a választást, de a baloldali-liberális választási koalíció sem jutott 50 százalék fölé.








EZT OLVASTA MÁR?

X