Megkezdődött a kiskorú migránsok elszállítása Calais-ból


-A A+

Megkezdték a francia hatóságok szerdán az észak-franciaországi Calais-ban annak a konténertábornak a kiürítését, amelyben mintegy 1500 kísérő nélküli kiskorút helyeztek el a migránsok illegális táborának, az úgynevezett dzsungelnek a felszámolását követően.

Szerda délelőtt mintegy harminc autóbusz várakozott a fűtött konténerből álló átmeneti központ előtt, hogy a fiatalokat mintegy hatvan francia vidéki város befogadóközpontjaiba szállítsa át. ​A prefektúra tájékoztatása szerint a kiskorúak nem választhatják meg, hogy hova utaznak, arról viszont dönthetnek, hogy kivel szeretnének együtt maradni.

A prefektúra kedden értesítette kilencnyelvű közleményében a fiatalokat arról, hogy el kell hagyniuk a calais-i átmeneti befogadóhelyet. A bejelentés nyomán több mint száz eritreai és afgán fiatal között verekedés tört ki, ezért megerősítették a rendőri jelenlétet a környéken. A tömegverekedésben négyen könnyebben megsebesültek.

A kamaszok többsége a "dzsungel" korábbi lakóihoz hasonlóan Nagy-Britanniába szeretne továbbutazni. A brit hatóságok még ellenőrzik, hogy kinek vannak ténylegesen hozzátartozói a szigetországban, akik fogadhatnák őket, illetve rajtuk kívül hány további kísérő nélküli kiskorút tud átvenni Nagy-Britannia. 

A brit illetékesek a francia befogadóközpontokban folytatják a megfelelő ellenőrzések lebonyolítását a fiatalok áthelyezését illetően.

A "dzsungel" felszámolása óta - francia közlések szerint - a családegyesítésre vonatkozó nemzetközi egyezményeknek megfelelően mintegy háromszáz kiskorú távozhatott Nagy-Britanniában élő rokonaihoz. Elhelyezésük diplomáciai feszültséget okozott a két ország között, miután a migránstábor felszámolásakor London felszólította a francia kormányt, hogy gondoskodjon a fiatalok biztonságba helyezéséről. Párizs viszont azt kérte a brit kormánytól, hogy legalább a kiskorúak elhelyezésében "vegye ki a részét" a migránsválság megoldásából. 

A francia hatóságok az elmúlt héten mintegy 6 ezer migránst szállítottak el a Calais melletti táborból, amelynek teljes felszámolása hétfőn befejeződött.







EZT OLVASTA MÁR?

X