Igor Dodon visszavonná Traian Băsescu állampolgárságát


-A A+

„Băsescu úr, élvezze ki a (moldovai) állampolgárság előnyeit. November 13-a után már nem lesz erre alkalma. Én a Moldovai Köztársaság államiságának híve vagyok és november 14-e után el fogom venni Öntől azt az állampolgárságot, amit nem érdemel meg” – fogalmazott Igor Dodon, a Moldovai Köztársaság Szocialista Pártjának (PSRM) elnökjelöltje.

Az agora.md beszámolója arra hívja fel a figyelmet, hogy Dodon egy kampányeseményen fenyegette meg a volt román államfőt.

Mint korábban írtuk, Traian Băsescu és felesége, Maria csütörtökön tette le a moldovai állampolgársági esküt az ország bukaresti nagykövetségén. A volt államelnök azért ragaszkodott a ceremónia gyors lefolytatásához, hogy voksolhasson a moldovai államfőválasztások második fordulóján.

Ehhez a Băsescu-házaspárnak az eskütétel után kérvényeznie kell a moldovai útlevelet.

A Moldovai Köztársaságban november 13-án rendezik meg az elnökválasztások második fordulóját, amelyben Igor Dodon és a pro-európai, román-barát Maia Sandu mérkőzik meg. Dodon 10 százalékkal több szavazatok kapott az első fordulóban, de az elemzők nem zárják ki, hogy a második forduló után Sandu kerül ki győztesen.








EZT OLVASTA MÁR?

X