Amerika szavaz: Hillary Clinton vagy Donald Trump? (Percről percre)


-A A+

Donald Trumpot választották meg az Egyesült Államok 45. elnökévé - jelentette az NPR amerikai közszolgálati rádió. Hillary Clinton telefonon felhívta a Republikánus Párt jelöltjét, és elismerte vereségét. Kövesse a Maszol tudósításait a szavazás menetéről, jelöltek nyilatkozatáról és a végleges eredményről. Percről percre.

20:24

Barack Obama amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy máris "eligazított egy csapatot: dolgozzon keményen a sikeres hatalomváltáson" Donald Trump megválasztott republikánus párti elnökkel. A jelenlegi elnök a Fehér Ház Rózsakertjében tett rövid nyilatkozatot.

Barack Obama elmondta, hogy hajnali fél négykor felhívta telefonon Donald Trumpot és meghívta őt a Fehér Házba. Fontosnak tartotta elmondani azt is, "nem titok, hogy néhány, nem jelentéktelen különbség van" közte és Donald Trump között, ám - Clintonhoz hasonlóan - hangsúlyozta, hogy az amerikai demokrácia sajátja a békés hatalomátadás. Azt is hangsúlyozta, hogy "mi elsősorban amerikaiak és patrióták vagyunk". 

19:20

Nyilvánosan elismerte az elnökválasztáson elszenvedett vereségét Hillary Clinton demokrata párti elnökjelölt és együttműködést ajánlott Donald Trump megválasztott amerikai elnöknek.

Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje - aki a választás éjszaján nem jelent meg a nyilvánosság előtt - New York-i beszédében együttműködést ígért a megválasztott új republikánus párti elnöknek, és reményét fejezte ki, hogy Donald Trump "minden amerikai sikeres elnöke" lesz.

Mielőtt Clinton a pódiumra lépett volna, alelnökjelöltje, Tim Kaine dicsérte Clintont és egész életében kifejtett munkásságát, az elnökválasztási kampányt és felhívta a figyelmet arra, hogy abban senki nem kételkedett, hogy Hillary Clinton elismeri majd a vereségét.

17:22
AZ ENSZ főtitkára együttműködésre számít az új amerikai elnökkel

 Az ENSZ főtitkára, Ban Ki Mun együttműködésre számít a megválasztott új amerikai elnökkel. Ban Ki Mun főtitkár szerdán délelőtt rövid sajtónyilatkozatot tett, amelyben gratulált Donald Trumpnak a megválasztásához, s ugyanakkor kifejtette, hogy számít a megválasztott amerikai elnökre a klímavédelmi megállapodás valóra váltásában. Trump korábban "kacsának" mondta a légkör felmelegedéséről szóló közléseket és megígérte: "felfüggeszti" a tavaly Párizsban kötött klímavédelmi megállapodás végrehajtását.

A világszervezet főtitkára hangsúlyozta, hogy az ENSZ számít arra, hogy az új amerikai kormányzat tevékeny lesz a nemzetközi együttműködés erősítésében "a közös értékek megőrzése, a klímaváltozás elleni küzdelem előmozdítása érdekében". Az év végén távozó Ban Ki Mun azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy az egész világ azt várja: jelentős erőforrásait az Egyesült Államok a közjó érdekében munkálkodva használja fel majd.  

Ban Ki Mun nem feledkezett meg Hillary Clintonról sem, és tiszteletét fejezte ki Clinton eddigi munkássága iránt. Kiemelte a béke és a nők jogai érdekében tett erőfeszítéseit.

16:17
Dacian Cioloş az alelnöknek is gratulált

Dacian Cioloş miniszterelnök külön levélben gratulált Michael Richard Pence megválasztott amerikai alelnöknek, és hangsúlyozta az Egyesült Államok és Románia közötti stratégiai partnerség fontosságát. A kormány közleménye szerint a testület gratulált Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok megválasztott elnökének is. 

"Dacian Cioloş miniszterelnök hangsúlyozta az Egyesült Államok és Románia közötti stratégiai partnerség fontosságát, amely a közös értékek mentén, minden téren tovább folytatódhat" - olvasható a nyilatkozatban.  A levélben az áll, hogy "a Románia és az Egyesült Államok közötti együttműködés hozzájárul a teljes transzatlanti közösség biztonságához".

16:06
Kétségbeesett reakció Kaliforniából: itt a #calexit

Felpörgött a #calexit hashtag a közösségi oldalakon, ami Kalifornia elszakadását jelentené az Amerikai Egyesült Államoktól. Sokaknak nem tetszik ugyanis, hogy Trump lett az elnök, az államot Hillary Clinton nyerte. Mások nem elégednének meg ennyivel, vinnék az egész nyugati partot, ugyanis Oregonban, Washington államban és Nevadában is a demokraták győztek, ez így már egy elég nagy egybefüggő terület.

Kalifornia elszakadása már csak azért is lenne érdekes, mert eddig csak egyetlen-egyszer történt ilyen az ország történetében. 1861-ben 11 rabszolgatartó déli állam kiáltotta ki függetlenségét az uniótól, ebből lett aztán a nagy polgárháború. (nuus.hu)

15:50
Kellemes beszélgetés zajlott Trump és Clinton között

Donald Trump kampánymenedzsere, Kellyanne Conway szerint barátságos beszélgetés zajlott le a megválasztott elnök és Hillary Clinton között az eredményt követően. "Ha jól értettem, Clinton gratulált Donald Trumpnak a győzelemhez és a kemény küzdelemhez. Trump okosnak, keménynek nevezte az alulmaradt jelöltet és szintén gratulált a hatalmas kampányához. Az elnök hozzátette, tiszteli őt és a családját. Kellemes szóváltás volt – fogalmazott Conway.

Trump kampánya során azzal fenyegette Clintont, hogyha megválasztják, különleges ügyészt állít Clinton levelezési botrányára. Conway szerint erről egyelőre nem egyeztettek Trumppal. (24.hu)

15:33
A brit munkáspárt elnöke pesszimistán értékelt

A nem működő politikai világra és gazdaságra adott válasz Donald Trump győzelme - reagált az eredményre Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt elnöke.

Corbyn nem gratulált Trumpnak. Véleménye szerint sok britet, és a világ többi részét is sokkolja a győztes jelölt hangneme, az eredmények és várható hatásai a hatalomra kerülésének. A pártelnök szerint Trump egy olyan politikai és gazdasági rendszerre adott válasz, amelyik növekvő egyenlőtlenségeket és stagnáló vagy csökkenő életszínvonalat eredményezett. Hozzátette: Trump válaszai a felmerülő problémákra "egyértelműen rosszak", és világos alternatívák megfogalmazására van szükség.

14:21
Theresa May: a két ország erős partnere marad egymásnak

A brit miniszterelnök gratulált szerdán Donald Trump amerikai republikánus párti jelöltnek elnökválasztási győzelméhez, és kijelentette, hogy Nagy-Britannia és az Egyesült Államok továbbra is “erős és közeli partnere lesz egymásnak a kereskedelem, a biztonság és a védelem területén”.

May azt írta: Trump “megnyerte ezt a küzdelmes kampányt”, és ő azt szeretné, ha a két ország kapcsolata “különleges” maradna. (hirado.hu)

13:45
Francois Hollande „bizonytalan időszakra” számít

Francois Hollande francia államfő gratulált Donald Trump elnökké választásához, de arra figyelmeztetett, hogy az eredmény "bizonytalan időszakot" nyit, ezért Európának egységesnek kell lennie.

"Az amerikai nép megválasztotta Donald Trumpot. Gratulálok neki, ahogy az természetes két demokratikus állam vezetője között. Bizonytalan időszakot nyit ez az amerikai választás" - mondta a köztársasági elnök a szerdai kormányülést követően. 

"Ez a kontextus egy egységes Európát is követel, amely képes megszólalni és képviselni a politikáját mindenhol, ahol az érdekeit vagy az értékeit megkérdőjelezik: a szabadságot, a méltóságot, a társadalmi kohéziót, a szegénység elleni küzdelmet" - fogalmazott Francois Hollande.

13:37
Angela Merkel gratulált Donald Trumpnak

Angela Merkel német kancellár szerdán gratulált Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztáson aratott győzelméhez. A kancellár berlini sajtónyilatkozatában kiemelte: Németországnak az Európai Unión kívül az Egyesült Államokkal van a "legmélyebb kapcsolata".

A két országot értékek kötik össze: "a demokrácia, a szabadság, és az ember jogainak és méltóságának tisztelete, függetlenül származástól, bőrszíntől, vallástól, nemtől, szexuális orientációtól vagy politikai meggyőződéstől" - húzta alá Angela Merkel.Hozzátette, hogy "ezen értékek alapján szoros együttműködést" ajánl az Egyesült Államok következő elnökének, Donald Trumpnak.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke pártpolitikusként és kormányfőként sem kommentálta a választási kampány során az elnökjelöltek tevékenységét, ellentétben a koalíciós társ szociáldemokraták (SPD) vezetőivel. Az SPD részéről élesen bírálták Donald Trumpot, Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter a gyűlölet prédikátorának nevezte a republikánusok győztes jelöltjét.

13:25
A brüsszeli vezetők gratuláltak Donald Trump győzelméhez

Az Európai Unió főbb intézményeinek vezetői is gratuláltak szerda reggel Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztáson aratott győzelméhez, bár az uniós vezetők egyike megjegyezte: az elnökválasztás eredménye várhatóan megnehezíti az Európai Unió és az Egyesült Államok együttműködését. Donald Tusk, az Európai Tanács és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke közös levélben gratulált a republikánus párti elnökjelöltnek. Hangsúlyozták, az Európai Unió és az Egyesült Államok stratégiai partnersége a szabadság, az emberi jogok, a demokrácia és a piacgazdaságba vetett hit értékein alapszik, és ezt az együttműködést még erősebbre kell fűzni a közös kihívások kezelése érdekében.

Kiemelték, a felek évek óta a béke megőrzésén, illetve polgáraik és az egész világ jólétének növelésén fáradoznak. Az olyan kihívásokkal, mint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, az Ukrajna területi egységét veszélyeztető konfliktus, a klímaváltozás és a migráció, kizárólag szoros együttműködéssel lehetséges megbirkózni - közölték. A levélben emellett meghívták Trumpot Európába, mint írták, az EU-Egyesült Államok csúcstalálkozóra a lehető leghamarabb sort kellene keríteni a következő négy év közös munkájának feltérképezése céljából.

13:20
Kijev Trumppal is készen áll az együttműködésre

Ukrajna együtt fog működni Donald Trumppal, miután hivatalossá válik, hogy ő nyerte az amerikai elnökválasztást - jelentette ki Dmitro Simkiv, Petro Porosenko ukrán elnök hivatalának helyettes vezetője szerdán egy tévéinterjúban. A tisztségviselő szavai szerint Kijevnek szüksége van arra, hogy növelje a világközösségben az Ukrajnával szövetséges országok koalícióját. 

"Azon a szinten kell fejlesztenünk kapcsolatainkat (az Egyesült Államokkal), amelyen már évek óta tesszük. Ezért biztos vagyok abban, hogy megtaláljuk a módját a jövőbeli együttműködésnek, attól függetlenül, milyen lesz az (amerikai) elnöki adminisztráció" - fejtette ki, leszögezve, hogy a kijevi vezetés kész együtt dolgozni Trumppal. 

Olekszij Honcsarenko, a Porosenko elnök mögött álló parlamenti tömörülés frakcióvezető-helyettese viszont azon véleményének adott hangot, hogy Trump elnökválasztási győzelme után kiszámíthatatlanná válik a nemzetközi politika, beleértve Ukrajna és az Egyesült Államok kapcsolatait. 

12:28
Schulz: ez várhatóan megnehezíti az EU-USA együttműködést

Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a reggeli sajtótájékoztatóján gratulált Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelöltnek a választási győzelme alkalmából. A német szociáldemokrata politikus szerint az amerikai elnökválasztás eredménye várhatóan megnehezíti az együttműködést az EU és az Egyesült Államok között, de Trump szabad választásokon győzedelmeskedett, így „megérdemli az uniós intézmények teljes tiszteletét”.

Schulz reméli, hogy a felek együtt tudnak majd működni a közös érdekek és felelősségek mentén, és mint mondta, a tapasztalatai szerint a választási kampányok nagyban különböznek a valódi politikától. A Trump által korábban tett, „aggodalmat keltő” kijelentéseket remélhetőleg felváltja az „ésszerű együttműködés” – mondta Schulz. (MTI)

12:12
A NATO főtitkára is gratulált Donald Trump győzelméhez

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerdán gratulált Donald Trump republikánus párti jelöltnek az amerikai elnökválasztáson aratott győzelméhez. Az észak-atlanti szövetség vezetője közleményében hangsúlyozta, a hibrid hadviselés, a kibertámadások, valamint a terrorfenyegetettség korszakában “kihívásokkal teli biztonsági környezettel kell szembenézni”, amelyben “az amerikai vezető szerep fontosabb, mint valaha”.

Mint írta, “az erős NATO jó az Egyesült Államoknak és jó Európának is”. Hozzátette, a katonai szervezet határozott válaszokat adott az új biztonsági kihívásokra, azonban sok még a tennivaló.

12:00
Johannis levélben gratulált

Levélben gratulált Donald Trumpnak Klaus Johannis államfő, és együttműködési készségét hangsúlyozta az Egyesült Államok leendő elnökének.

Johannis megerősítette: Románia el akarja mélyíteni kétoldalú kapcsolatait és védelmi együttműködését az Egyesült Államokkal, amelynek megbízható stratégiai szövetségeseként fog a továbbiakban is fellépni, ennek minden következményével együtt. Románia tisztában van azzal, hogy hozzá kell járulnia a régió és a világ stabilitása érdekében tett közös erőfeszítésekhez, készen áll és képes is arra, hogy elmélyítse védelmi együttműködését az Egyesült Államokkal - írta az elnök, hozzátéve: gazdasági téren is kamatoztatni szeretné az Egyesült Államok és Románia közötti stratégiai partnerséget.

Johannis kifejezte "teljes együttműködési készségét" az új amerikai elnökkel a közös célok, és a transzatlanti kapcsolatok erősítése érdekében, arról biztosítva Trumpot, hogy az Egyesült Államok számíthat Romániára a demokrácia, az emberi jogok és jogállamiság védelmében.
 












EZT OLVASTA MÁR?

X