Bejelentette lemondását a bolgár miniszterelnök
Bejelentette lemondását vasárnap Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök, miután szinte bizonyossá vált, hogy a függetlenként induló, de az ellenzéki szocialisták támogatását élvező, oroszbarát Rumen Radev győzött az elnökválasztás második fordulójában.
A bolgár kormányfő elmondta: ígéretéhez híven benyújtja lemondását a jobbközép kormánypárt, miután a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) jelöltje, Cecka Cacseva vereséget szenvedett.
A Reuters brit hírügynökség kommentárja szerint Boriszov kisebbségi kabinetjének összeomlása hónapokig elhúzódó politikai bizonytalansághoz és valószínűleg előre hozott választásokhoz vezet 2017 tavaszán.
„A parlament első munkanapján a kormány felajánlja lemondását” - mondta a 2014 vége óta hivatalban lévő Boriszov újságíróknak.
A helyi médiában az urnák zárása után közzétett exit poll-felmérések adatai szerint Radev a szavazatok 58 százalékát szerezhette meg, míg ellenfele, Cecka Cacseva mindössze 35 százalékot kapott.
Több közvélemény-kutató cég is végzett a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérést (exit poll), és nagyjából azonos eredményre jutottak. Eszerint Radev és Cacseva között legalább 23-24 százalékpontos különbség alakult ki.
- 34936 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34938 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34938 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34940 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34941 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34941 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni