Megvolt Trump és Putyin első egyeztetése


-A A+

Vlagyimir Putyin orosz államfő hétfőn telefonon hívta fel Donald Trump megválasztott amerikai elnököt, és mindketten hangsúlyozták, hogy aktívan együttműködnek az amerikai-orosz kapcsolatok normalizálása érdekében - jelentette be hétfőn késő este a Kreml sajtóosztálya.

A hivatalos közlés szerint Putyin és Trump megállapodott abban, hogy telefonon keresztül kapcsolatban maradnak és a későbbi időszakra személyes találkozót helyeztek kilátásba.

A Kreml ezzel összefüggésben kiemelte, hogy jövőre lesz az orosz-amerikai diplomáciai kapcsolatok felvételének 210. évfordulója. - Ennek önmagában is arra kellene serkentenie a feleket, hogy visszatérjenek a gyakorlatias, kölcsönösen előnyös együttműködéshez, amely megfelelne mindkét állam érdekének, emellett javítaná a világ stabilitását és biztonságát is - írták.

Első telefonbeszélgetésük során Putyin és Trump azonos véleményen volt azzal kapcsolatban, hogy szükség van erőfeszítéseik egyesítésére a nemzetközi terrorizmus elleni harcban - állt a Kreml közleményében, amely utalt arra is, hogy az orosz államfő és a megválasztott amerikai elnök megvitatta a szíriai válság rendezésének kérdéseit is.

- Az orosz vezető ismételten gratulált Trumpnak az elnökválasztáson aratott győzelméhez. Sok sikert kívánt neki választási programja megvalósításához és kifejezte készségét az új adminisztrációval való partneri párbeszéd kiépítésére, aminek az egyenjogúságon, a kölcsönös tiszteleten és az egymás belügyeibe való be nem avatkozáson kell alapulnia - állt a közleményben.








EZT OLVASTA MÁR?

X