Ismét Kínában tárgyalt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, nyilvánvalóan azért, hogy tovább erősítse országa kapcsolatát hagyományos szövetségesével, mielőtt találkozik Donald Trump amerikai elnökkel – jelentették kedden hírügynökségek meg nem nevezett forrásokra hivatkozva és bizonyos jelek alapján.
A gazdasági egyenlőtlenségek enyhítésére javasolja egy brit agytröszt, hogy minden brit állampolgár, aki betöltötte 25. életévét, 10 ezer fontot kapjon az államtól.
Donald Trump amerikai elnök a vártnál korábban, kedden dönt az Iránnal kötött megállapodásról. Teherán részese maradhat a szerződésnek ennek ellenére is.
Lemondott New York állam főügyésze, hétfő este, mert kiderült, intim kapcsolataiban többször is erőszakosan viselkedett.
Összeütközött egy személyszállító- és egy tehervonat hétfő este a bajorországi Aichach helység közelében, az Ingolstadtot Augsburggal összekötő vonalon, a balesetnek két halálos áldozata és 14 sérültje van - közölték a hatóságok.
Szíria keleti részén lezuhant egy Ka-52-es orosz katonai helikopter, mindkét pilótája életét vesztette - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
Kiszabadították a Boko Haram több mint ezer foglyát – állítja a nigériai hadsereg.
.Megerőszakoltak és megégettek egy kiskorú lányt Indiában, az áldozat életveszélyes állapotban van – közölte hétfőn a rendőrség. Két napon belül ez már a második hasonló eset az országban.
Áder János köztársasági elnök hétfőn a Sándor-palotában felkérte az új kormány megalakítására Orbán Viktor kormányfőt, az országgyűlési választáson győztes Fidesz-KDNP-pártszövetség miniszterelnök-jelöltjét, aki a felkérést elfogadta.
Oroszországnak áttörésre van szüksége az élet minden területén - hangsúlyozta elnöki beiktatási beszédében Vlagyimir Putyin a moszkvai Kremlben.
Izrael Bassár el-Aszad szír elnök meggyilkolásával fenyegetőzik, ha maradnak az irániak Szíriában.
Több tucat civil áldozata van egy hétfői légicsapásnak Jemenben.
A franciák többsége (55 százalék) negatívnak, 45 százaléka pedig pozitívnak ítéli meg az egy évvel ezelőtt elnökké választott Emmanuel Macron politikáját.
Az oroszok nagy része szerint a negyedik elnöki ciklusát hétfőn megkezdő Vlagyimir Putyin eddigi kormányzása során Oroszország nagyhatalmi státusának visszaszerzése terén érte el a legnagyobb sikert, a leggyengébben pedig a szociális problémák megoldásában teljesített.
Otthagyja az LMP-t két évvel azt követően, hogy visszalépett a hivatásos politizálástól Schiffer András, a Lehet Más a Politika egyik alapítója és korábbi társelnöke.
Amerikai cégek alkalmazottakra tett nyomásgyakorlását leplezte le Alexander Hertel-Fernandez politológus egy könyvben.
Megkezdődött a szavazatszámlálás Libanonban, ahol kilenc év után először tartottak parlamenti választásokat.
Negyedszer fogja letenni az elnöki hivatali esküt hétfőn a moszkvai Kremlben Vlagyimir Putyin, aki a március 18-i választáson a hivatalos adatok szerint a leadott szavazatok csaknem 77 százalékát kapta meg.
Észak-Korea vasárnap felszólította az Egyesült Államokat, hogy hagyjon fel a Phenjan elleni nyomásgyakorlással és katonai fenyegetésekkel, mivel az ilyen lépések nem segítik elő az ország atom- és rakétaprogramja körüli kérdések rendezését.
Közel kétszer annyi képviselői mandátumot szerzett a Munkáspárt az angliai részleges helyhatósági választásokon, mint a kormányzó Konzervatív Párt.