Putyin: Oroszországnak áttörésre van szüksége az élet minden területén
Oroszországnak áttörésre van szüksége az élet minden területén - hangsúlyozta elnöki beiktatási beszédében Vlagyimir Putyin a moszkvai Kremlben.
Elmondta: kötelességének és élete értelmének tartja, hogy mindent megtegyen Oroszország jövője érdekében. Az országnak az elnök szerint korszerűnek és dinamikusnak kell lennie, lépést kell tartania a globális változásokkal, és nyitottnak kell maradnia a párbeszédre.
Az elnök szerint az ország védelme és biztonsága szavatolva van, amire ügyelni fog a jövőben is. Beszédében nagy fontosságot tulajdonított az életszínvonal emelésének és a szociális biztonság erősítésének, valamint az ország egységnek, öntudtának és hagyományainak.
"Oroszországnak több mint ezeréves története során nem egyszer kellett zűrzavarral és megpróbáltatásokkal szembenéznie, de mindig feltámadott, és főnixmadárként olyan magasságokat ért el, amelyek meghaladták mások erejét, amelyeket elérhetetlennek tartottak, a mi országunk számára pedig újabb trambulinná, új történelmi határrá váltak egy újabb, erőteljes előretöréshez" - mondta.
Putyin a Nagy Kreml-palota András-termében tette le az esküt, az ünnepségre ötezer vendéget hívtak meg; a politikai, a gazdasági, a kulturális élet és a média meghatározó személyiségei mellett az elnökválasztási csapat önkénteseit.
Az elnök az eskütétel után megtekintette a Kreml díszezredének felvonulását, amely alatt 30 ágyúlövés dördült el. Az elnök hivatalából a Nagy Kreml-palotába egy új, orosz gyártmányú, Kortezs típusú páncélozott limuzinon hajtatott, szakítva az orosz államfők Mercedes-használati hagyományával.
- 38180 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 38183 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 38183 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 38184 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 38185 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 38186 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni