Angela Merkel kancellár maradna


-A A+

Egybehangzó német sajtóértesülések szerint Angela Merkel kancellár, a Kereszténydemokrata Unió, a CDU vezetője pártja vasárnapi elnökségi ülésén a várakozásoknak megfelelően bejelentette, hogy ismét pályázik az elnöki tisztségre és kancellárjelöltként kíván indulni a 2017 őszi parlamenti választáson.

A politikus a zárt tárgyalás után, vasárnap este sajtótájékoztatón is ismerteti majd döntését. A CDU a december 6-án kezdődő kétnapos esseni kongresszusán tart tisztújítást.

Angela Merkel 2000 óta vezeti a CDU-t - nyolcszor választották meg pártelnöknek -, és 2005 óta Németország kancellárja. A mostani a harmadik kormányfői ciklusa. Amennyiben negyedszer is elnyeri a kancellári tisztséget, megelőzheti a CDU-alapító Konrad Adenauert, aki 12 évig volt kancellár, és behozhatja a csúcstartó Helmut Kohlt, aki 16 évig vezette a német kormányt.

A 62 éves politikus népszerűségét ugyan megtépázta a menekültválság, de a CDU és a testvérpárt, a bajor Keresztényszociális Unió, a CSU szövetségén belül nincsen alternatívája, a CSU vezetője, Horst Seehofer bajor miniszterelnök pedig az utóbbi hetekben többször jelezte, hogy pártjának fontosabb a szövetség egysége, mint a menekültek befogadásának évi 200 ezer fős felső határa, amelynek bevezetését a CSU sürgeti, Angela Merkel pedig elveti.








EZT OLVASTA MÁR?

X