Otthagyták a nagyvárosokat az iszlamisták Maliban


-A A+

Szemtanúk beszámolói szerint kivonultak Mali általuk ellenőrzött északi részének nagyvárosaiból az iszlamista fegyveresek, akiket a múlt hét vége óta a francia légierő légicsapásokkal támad. Egy szóvivőjük ugyanakkor arról beszélt, hogy csak taktikai jellegű visszavonulásról van szó.mali2 2188058b

Mali nyugati részében viszont az iszlamisták támadásba lendültek, és - mint már korábban kiderült - a kormányhadsereggel folytatott harcok után elfoglalták a Bamakótól 400 kilométerre található Diabali települést.

Elefántcsontparti források hétfőn beszámoltak arról, hogy az ország és Mali határát francia harckocsik oszlopa lépte át. A tankok az elefántcsontparti ENSZ-erőt segítő francia csapatokhoz tartoznak, közülük mintegy 30 jármű érkezett Maliba.

Django Sissoko, Mali miniszterelnöke hétfőn Algériában tárgyalt, és megbeszéléseit követően az algíri külügyminisztérium bejelentette, hogy a két ország közti határt lezárták.

Negyedmillióan menekültek el Maliból

Az ENSZ egy szóvivője hétfőn azt közölte, hogy a harcok kiújulása miatt újabb 30 ezer ember menekült el Maliból. Tavaly március óta mintegy 230 ezer ember kényszerült lakhelyének elhagyására Maliban a harcok miatt - mondta el Eduardo del Buey, az ENSZ egyik szóvivője.

Hétfőn folytatódott a francia hadseregnek az iszlamisták elleni hadművelete Maliban, s Párizs szerint a nemzetközi közösség „szinte egyöntetűen" támogatja az intervenciót.

Bamakóból érkezett jelentések szerint a francia hadsereg újabb csapásokat mért a dzsihádistákra Duanca városában hétfőn. Ezt a körzetet - ahol egyebek között a szélsőségesek szervezetének központja is található - a franciák már a hétvégén is bombázták.

A Mali északi részén, a Gao város és környéke elleni francia légicsapásokban több mint hatvan iszlamista fegyveres halt meg - közölte hétfőn több helyi lakos és a biztonsági szervek illetékesei.

Egy, a szélsőségesek tevékenységét jól ismerő Burkina Fasó-i titkosszolgálati illetékes hétfőn arról számolt be, hogy a francia beavatkozás megállította ugyan az iszlamisták előrenyomulását, de az utóbbiak még nem tekinthetők legyőzöttnek.

„Allah nevében Franciaország szívére mérünk csapást"

Franciaország pénteken vetette be a szárazföldi erőket és a légierőt Maliban. Laurent Fabius francia külügyminiszter közölte vasárnap: „a francia erők megállították az iszlamisták déli irányú előrenyomulását, és a terroristák bázisait támadják északon". Gaóban található a térséget ellenőrzése alatt tartó iszlamista szervezet, a Mozgalom a Nyugat-afrikai Dzsihád Egységéért (MUJAO) főhadiszállása.hi-jihad-mali-852

A MUJAO hétfőn megfenyegette Franciaországot a légicsapások miatt. „Franciaország megtámadta az iszlámot, mi pedig Allah nevében az ország szívére mérünk csapást" - jelentette ki az AFP francia hírügynökségnek Abu Dardar, a szervezet egyik vezetője. Arra a kérdésre, hogy ez mit jelent, hol várhatók támadások, azt válaszolta: "Mindenütt. Bamakóban, Afrikában, Európában".

Brit, belga segítség

Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei szerdán vagy csütörtökön soron kívüli találkozót tartanak a Maliban kialakult helyzet megvitatására - közölte a tárca francia birtokosa, Laurent Fabius hétfői párizsi sajtótájékoztatóján.

Fabius a nemrégiben bejelentett brit és belga hozzájárulást méltatva úgy fogalmazott: „Franciaországnak nem küldetése, hogy egyedül legyen Mali oldalán". A brit kormány korábban jelentette be, hogy légi logisztikai segítséget nyújt Franciaországnak a Maliban zajló hadműveleteihez.

Fabius egyúttal üdvözölte a nemzetközi közösség „szinte egyöntetű" támogatását ahhoz a katonai művelethez, amelyet Franciaország indított az afrikai államban. Mint mondta, Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár személyesen biztosította őt a világszervezet támogatásáról a terrorellenes fellépéshez. Kanada egyébként épp hétfőn jelentette be, hogy egy katonai szállítógépet küld Maliba, így segítve a francia akciót.

Az EU már a múlt hónapban elfogadta azt a tervet, amelynek értelmében a mali kormányhadsereget képzéssel segíti a szélsőséges fegyveresek elleni fellépésben.

A NATO üdvözölte hétfőn Franciaország katonai beavatkozását Maliban, de azt is közölte, hogy Párizs nem kért segítséget a szövetségtől.

Mali északi részét az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez is kötődő iszlamisták tavaly foglalták el, kihasználva egy katonai puccs adta hatalmi űrt és a tuareg nomádok lázadását.

A Maliban indított francia katonai beavatkozás három nap alatt hatalmas változást eredményezett a közvéleményben az eddig bizonytalannak, szürkének és döntésképtelennek tartott francia államfő elnökségének megítélésében – jelentette Venczel Katalin, az MTI tudósítója.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X