Letiltották a magyar diplomatákat a román ünnepi fogadásokról


-A A+

Több külföldi magyar képviselet azt az utasítást kapta a budapesti külügyminisztériumból, hogy diplomatáik ne vegyenek részt azokon rendezvényeken, amelyeket az adott államban működő román nagykövetség a december elsejei nemzeti ünnepük alkalmával szervez – értesült a hvg.hu.

A külügyi tárca ezt az információt a portál kérdésére megerősítette. A tiltó intézkedést azzal indokolta, hogy „a magyar embereknek nincs mit ünnepelniük december elsején”. Egyben közölték, hogy Szijjártó Péter erről a döntéséről két ízben is tájékoztatta a parlamenti képviselőket: egyszer a Nemzeti Összetartozás Bizottság ülésén, egyszer pedig a Külügyi Bizottság és a Gazdasági Bizottság összevont ülésén.

A budapesti román nagykövetség az egyik budapesti belvárosi szálloda báltermében tartott fogadást, amelyen a magyar külügyminisztériumból senki nem volt jelen. Az eseményen Marius Lazurca nagykövet románul és magyarul egyaránt köszöntötte a vendégeket, a román és a magyar himnusz nyitotta meg az estet, a diplomata az üdvözlő beszédét angolul mondta el, majd következett egy hangverseny, ahol egy román hegedűművész Bartók, Bach és Enescu műveket játszott. 








EZT OLVASTA MÁR?

X