Orosz-amerikai egyeztetés lesz Aleppó keleti részének kiürítéséről


-A A+

Orosz és amerikai szakértők Genfben egyeztetni fognak a szíriai kormány ellen harcoló felkelők Aleppó keleti részéből történő kivonásának útvonaláról és határidejéről - jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában.

Lavrov szerint az útvonalról és az ütemezésről szóló megállapodás megkötése után tűzszünet lép majd életbe. 

„Azokat a fegyveres csoportokat, amelyek megtagadják Aleppó keleti részének elhagyását, terroristának fogjuk tekinteni. Terroristaként és szélsőségesként fogjuk kezelni őket, és támogatni fogjuk a szíriai hadsereg műveleteit a bűnözői osztagok ellen" - mondta.

Az orosz diplomácia vezetője elmondta, hogy a genfi konzultációt amerikai kérésre halasztották hétfőről keddre és szerdára. Közölte, hogy megérkeztek Moszkvába John Kerry külügyminiszternek az útvonalra és a határidőre vonatkozó javaslatai. „Hisszük, hogy amikor az amerikaiak javaslatot tettek arra, hogy a militánsok ürítsék ki Kelet-Aleppót, tudatában voltak annak, hogy milyen lépéseket kell tenniük nekik és szövetségeseiknek, akik befolyással rendelkeznek a Kelet-Aleppóban rekedt felkelőkre" - jelentette ki. 

Lavrov kontraproduktívnak nevezte Aleppó ügyének az ENSZ Biztonsága Tanács elé terjesztését, mert orosz álláspont szerint egy tűzszünetről szóló határozat lehetővé tenné a lázadók számára, hogy átcsoportosítsák erőiket. Az ENSZ BT hétfőn szavaz egy hétnapos tűzszünet bevezetéséről. A Spanyolország, Egyiptom és Új-Zéland által beterjesztett határozattervezet a konfliktus minden résztvevőjét a harcok beszüntetésére szólítja fel, hogy a létfontosságú segélyszállítmányok bejuthassanak a városba.

A szíriai hadsereg újabb negyedeket foglalt el hétfőre virradó éjjel Aleppóban. Ezzel a 2012 óta a terroristák ellenőrzése alatt lévő keleti városrész több mint kétharmadát szabadították föl. A kormányerőknek heves harcok árán sikerült bevenniük a Kádi Azkár nevű körzetet - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű londoni székhelyű emigráns szervezet. A hadsereg a hét végén a Tárik al-Bab negyedet vonta fennhatósága alá.

A dzsihadisták elismerték Saar és Karm al-Dzsebal negyedek elvesztését is. A Reuters jelentése szerint ezt a Dzsebhat as-Sám iszlamista terrorszervezet (a korábbi an-Nuszra Front) szóvivője közölte hétfőn: "Úgy tekinthető, hogy elveszítettük Karm al-Dzsebalt és Saart is."

Az AFP francia hírügynökség egyik tudósítója hétfőn arról számolt be, hogy éjjel több tucat rakéta csapódott be az ostrom alatt álló nagyváros keleti felén.








EZT OLVASTA MÁR?

X