Meghosszabbítanák a rendkívüli állapotot Franciaországban


-A A+

A francia kormány azt javasolja, hogy a törvényhozás a 2017-es parlamenti és elnökválasztás utánig hosszabbítsa meg a 2015 novemberében elkövetett párizsi terrorcselekmények nyomán elrendelt rendkívüli állapotot – közölte szombaton Bernard Cazeneuve miniszterelnök.

A kabinet rendkívüli tanácskozását követően Cazeneuve elmondta:a rendkívüli jogrend bevezetése óta a francia hatóságok 17 terrortámadást hiúsítottak meg.A kormányfő kijelentette: a rendkívüli állapot meghosszabbítása július 15-ig „feltétlenül szükséges”, hogy a parlamenti és elnökválasztás időszakában a hatóságok a lehető legnagyobb védelmet nyújthassák az országnak. Cazeneuve úgy véli: a politikai rendezvényekkel teli kampányidőszakban nagyobb lehet annak kockázata, hogy támadást követnek el olyanok, akik „szíven akarják találni a demokratikus értékeket és a köztársaság elveit”.

Franciaországban 2015 novemberében, 130 halálos áldozatot követelő, összehangolt terrortámadás után hirdettek ki rendkívüli állapotot, amelyet azóta négyszer hosszabbítottak meg. Az elnökválasztást 2017. április 23-án és május 7-én tartják, a Nemzetgyűlés új tagjait pedig június 11-én és 18-án választják meg.








EZT OLVASTA MÁR?

X