Miniszoknya-háború dúl az izraeli kneszetben


-A A+

Miniszoknya-háború tört ki az izraeli parlamentben, a kneszetben, miután „illendőségre” hivatkozva nem engedtek be több, parlamenti képviselő munkatársaként dolgozó nőt, mert „túl rövid” volt a szoknyájuk - értesült a Háárec című újság honlapja szerdán. 

Szerdán negyven női dolgozó tiltakozott a kneszet jeruzsálemi épülete előtt az intézményben elfogadott öltözködési szabályok szigorodása, konzervatívabbá válása ellen. A kneszet felügyelői ezen a napon is egy órán át várakoztattak tíz, demonstratív szándékból rövid szoknyában érkező nőt. 

Manuel Trajtenberg, a Munkapárt hatvanhat éves férfi képviselője szolidaritásból levette zakóját és ingét, és trikóban haladt át a bejárat biztonsági ellenőrzésén. „Holnap már mindannyian burkát viselünk” - közölte eközben. 

Hétfőn, majd kedden két parlamenti dolgozót is feltartóztattak szoknyahossza miatt az épület bejáratánál, ami kiváltotta a parlamenti segédek nem hivatalos szakszervezetének rosszallását. A kneszet múlt hónapban fogadott el új öltözködési szabályrendszert, amelynek betartása kötelező minden tizennégy év fölötti dolgozónak és látogatónak: az új előírások szerint a nők szoknyája vagy ruhája maximum öt centiméterrel érhet térdük fölé.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X