A dél-koreai kormánypárt teljes vezetése is távozik posztjáról


-A A+

A pártelnökkel együtt jövő szerdán a dél-koreai kormánypárt, az Új Határ (Szenuri) teljes vezetése testületileg távozik posztjáról - jelentette be a pártvezetés csütörtökön.

A pártot irányító legfelső tanácsban többnyire a hivatalából korrupciós botránya miatt felfüggesztett Pak Gun Hje államfő hívei ülnek. Az elnök elmozdítására irányuló javaslat parlamenti jóváhagyása után azonban felerősödtek a vezetést bíráló hangok. A Pak távozását követelők felszólították az államfőt továbbra is támogatókat, hogy távozzanak a pártból, így a pártszakadás sem kizárt.

Pak Gun Hjet a dél-koreai demokrácia történetében elsőként válthatják le. A modern dél-koreai történetében példátlan politikai botrányt az robbantotta ki, hogy kiderült, hogy az elnök egyik barátnője, Csoj Szun Szil kormányzati és személyzeti döntésekbe is beleszólhatott, holott semmilyen hivatalos tisztsége nem volt, emellett pedig a kormány jelentős összegeket sajtolt ki koreai nagyvállalatokból, s a pénz végül olyan alapítványokhoz került, amelyeket Csoj felügyelt.

A botrány miatt Pak népszerűsége négy százalékos történelmi mélypontra zuhant, s heteken át százezrek követelték a lemondását Szöul utcáin.








EZT OLVASTA MÁR?

X