Medvegyev ésszerűnek és pragmatikusnak tartja Donald Trumpot


-A A+

Donald Trump megválasztott amerikai elnök sok kijelentése ésszerű és pragmatikus - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök csütörtökön a hagyományos, több orosz televízió és rádió által sugárzott évzáró interjúja során.

„Nem tudom, hogy milyen irányvonalat követ majd az új amerikai kormányzat. Valóban, a megválasztott elnök által hangoztatott több dolog ésszerűnek tűnik számomra. Mindenekelőtt azért, mert ezek pragmatikus dolgok. Mert ő nem arról beszél, hogy Oroszország a barátunk, és mi valamiféle különleges barátságra vágynánk. Arról beszél, hogy az Egyesült Államok pragmatikus érdekeinek biztosítása céljából senkit sem akarunk az ellenségünkké tenni, mindenkivel fejleszteni akarjuk a kapcsolatainkat" - mondta. Medvegyev hangsúlyozta: Oroszországnak is nemzeti érdeke, hogy normális, stabil és korszerű viszonyt alakítson ki az amerikai kormányzattal. Úgy vélekedett, hogy a kétoldalú viszony megromlásáért az amerikai fél a felelős. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az új kormányzat színre lépése után is keletkezhetnek nehézségek a kétoldalú kapcsolatokban, mert azt kész tények elé állítják a hagyományok, a külügyminisztérium, és a kongresszus korábbi döntései. 

Dmitrij Medvegyev szerint a külügyminiszter posztra jelölt Rex Tillerson, üzletember lévén, szintén pragmatikus gondolkodású, akivel orosz nagyvállalatok jó kapcsolatokat építettek ki, amiért Barátság Érdemrendet is kapott Moszkvától. A kormánypozíciókra jelölt hasonló üzletemberekről úgy vélekedett, hogy azok "tiszta lappal" kezdenek, mert nincs bennük "velük született" oroszellenes vagy egyéb sztereotípia.

Szavai szerint a nemzetközi biztonság ügyében megkerülhetetlen az orosz-amerikai partnerség. Moszkva arra számít, hogy a két fél konstruktív tárgyalásokba kezd, egyebek között a fegyverzetkorlátozás kérdésében.

Oroszország szempontjából az év vívmányaként a makrogazdasági stabilitást nevezte meg, valamint azt, hogy az állam a külső korlátozások és a belső problémák dacára teljesíteni tudta összes kötelezettségét.  Mint mondta, a GDP 2016-ban mintegy 0,5 százalékkal csökkent, az infláció pedig Oroszország történetében példátlanul alacsony, 5.5 százalékos. A miniszterelnök elmondta, hogy Oroszország az elkövetkező években képes lesz minden élelmiszerszükségletét saját forrásból fedezni, mert a nyugati szankciókra válaszképpen bevezetett élelmiszerembargó nyomán fellendült a merőgazdasági termelés. Hangsúlyozta, hogy az orosz agráriumot és az élelmiszeripart az embargó eltörlésig versenyképessé kell tenni. Úgy vélekedett, hogy a Moszkva elleni a gazdasági büntetőintézkedések azoknak az országoknak is ártanak, amelyek  meghirdették őket.

„Rendkívül szomorú fejleménynek" nevezte Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési miniszter korrupció vádjával történt őrizetbe vételét és leváltását. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az adott esetben bizalomvesztés történt, és a bíróság még nem hozott elmarasztaló ítéletet. Mint mondta, Oroszországban a korrupcióellenes harc területén "nagyon jelentős változások" történtek, és hogy az orosz törvénykezés megfelel a nemzetközi szabályoknak.  A kormányfő szerint a nyomozati hatóságok 2012 óta 50 ezer korrupciós ügyet terjesztettek a bíróságok elé. amelyek közül 3500 kormányzati tisztségviselők, 1300 pedig különböző szintű tisztségviselők ellen irányult.

Hangoztatta, hogy kormánya folytatja az orosz sportnak a doppingolástól való megtisztítását, ugyanakkor világosan meg kell állapítani, hogy mi tekintendő tiltott szernek, egységesíteni és jogi értelemben egyértelművé kell tenni az azokkal szembeni fellépést. Megítélése szerint a doppingellenes kampány oroszellenes kampánnyá vált. Medvegyev "erkölcstelen" döntésnek nevezte, hogy az orosz paralimpikonokat kizárták a riói játékokról.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X