Csak Moszkva szerint fejeződött be Aleppó kiürítése


-A A+

Az orosz hadügyminisztérium szerint sikeresen befejeződött Aleppó keleti felének evakuálása. A szír katonaság, a felkelők és civil szervezetek szerint félbeszakadt, valószínűleg még ezrek várják, hogy elhagyhassák a várost.

Az orosz védelmi minisztérium közlése szerint több mint 9500 ember, köztük 4500 fegyveres és 337 sebesült hagyta el a lázadók uralta kelet-aleppói területet. A tárca hozzátette: az összes nőt és gyermeket evakuálták. Az orosz tárca hozzáfűzte, hogy a szíriai hadsereg teljes egészében irányítása alá vette Aleppót, néhány elszigetelt területen zajlanak harcok.

A felkelők cáfolták az orosz állítást

Zakaria Malahifdzsi, a Fasztakim nevű felkelőcsoport egyik vezetője cáfolta az orosz állítást, közölte: csak a sebesültek és a civilek hagyták el a várost. „Egyetlen harcos sem jött ki” - mondta. A Törökországban tartózkodó parancsnok hozzátette: mindössze három konvoj jött ki a felkelő területekről.

Egy kelet-aleppói felkelő a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy a fegyveresek magas készültségben vannak, miután a hadsereg megakadályozta a civileket a város elhagyásában, és nehézfegyvereket állított fel az utakon. Egy szemtanú pedig arról számolt be, hogy Aleppón kívül a szíriai katonák úttorlaszokat kezdtek felállítani az evakuálásra használt, a városból nyugati irányba kivezető autópályán.

A kimenekítés még nem ért véget, csak felfüggesztették

Az AFP-nek eközben egy szíriai katonai forrás jelezte, hogy a kimenekítési műveletet csak felfüggesztették, véget még nem ért.

A Vöröskereszt szíriai missziójának vezetője, Marianne Gasser korábban azt mondta, hogy csütörtökön a késő esti órákig mintegy háromezer civilt és néhány sebesültet tudtak elvinni az ostrom dúlta észak-szíriai városból.

Csütörtöki beszámolók szerint az első konvojjal mintegy ezer embert szállítottak el. Feltételezhető, hogy konvojonként ezer embert tudnak kimenekíteni Aleppóból.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) pénteken sürgette az érintett feleket, hogy folytassák a kimenekítést, amelyet közép-európai idő szerint a délelőtti órákban állítottak le. Az ICRC pénteki közleménye is megerősítette, hogy mindeddig mintegy 3 ezer embert és 40 sebesültet szállítottak el Aleppóból.

Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja csütörtökön azt mondta: mintegy 50 ezren maradhattak Kelet-Aleppóban, közülük 10 ezer embert - az ellenzéki fegyvereseket és családjaikat - szállíthatnak el Idlíb tartományba.








EZT OLVASTA MÁR?

X