Lerövidítették a nemi erőszakért elítélt egykori államfő börtönbüntetését


-A A+

Öt év letöltése után kiengedik a börtönből Móse Kacav volt izraeli államfőt, akit nemi erőszak és szexuális zaklatás elkövetéséért 2011 tavaszán ítéltek hét év szabadságvesztésre - jelentette vasárnap a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

A kegyelmi bizottság vasárnap fogadta el a női beosztottjai molesztálásáért és többük megerőszakolásáért elítélt egykori politikus kegyelmi kérvényét. Móse Kacav azonban csak egy hét múlva térhet haza otthonába, addig várnia kell, mert még fellebbezhetnek a döntés ellen.

Szabadlábra helyezésnek feltételei is vannak: naponta részt kell vennie bibliaórákon, hetente el kell járnia egy vallásos terápiacsoportba, hetente részt kell vennie szociálpszichológiai kezeléseken, tilos rágalmaznia áldozatait, nem nyilatkozhat a médiának és más se beszélhet a nevében, valamint soha többé nem dolgozhat női beosztottakkal.

Az államügyészi hivatal ellenezte Kacav szabadon engedését, mondván, a volt államfő mindeddig nem vállalta egyértelműen a felelősséget egykori tetteiért és ezért a börtönnek egy olyan csoportjában foglalkoztak vele, ahol a bűnösségüket tagadó rabok vannak.

Kacav ügyében már harmadszor ült össze a kegyelmi bizottság. Az előző két elutasítás után ezúttal azért döntött mégis a javára, mert a hetvenkét éves Kacav bocsánatot kért mindenkitől, akit megbántott, kijelentette, hogy megérti áldozatainak érzéseit.








EZT OLVASTA MÁR?

X