Szmogriadó van több kínai városban


-A A+

Szmogriadó van napok óta legalább 40 északkelet-kínai városban, leállítottak több üzemet, és korlátozásokat vezettek be a közlekedésben, ez viszont forgalmi fennakadásokat okoz.

Az ország területének csaknem egytizede felett van szmogfelhő, és a meteorológiai intézet szerint a helyzet romlani fog. A riadót pénteken vezették be a szóban forgó északkeleti városokban, és egyelőre szerdáig tartják érvényben.

Az állami média jelentése szerint csak Pekingben több mint 700 cég termelését állították le a hatóságok, és felfüggesztettek sok építkezést is. Emellett korlátozták a repülőjáratok és a forgalomban lévő gépjárművek számát.

Utóbbinak a közlekedési rendőrség szerez érvényt a rendszámtáblák figyelése alapján. A szmogriadót hirdető városokban bezárták az iskolákat. A kórházakban megpróbálnak felkészülni arra, hogy sokkal több embert kell ellátni a levegőszennyezéssel kapcsolatos betegségek miatt.

Kínában gyakoriak a szmogriadók, amit azzal magyaráznak, hogy az ipar nagymértékben támaszkodik a szénre, és sok a régi, a levegőt jelentősen szennyező gépkocsi. A légszennyezés általában az ország északi részén a legsúlyosabb, ahol a legtöbb ipari létesítmény van, és inkább télen, amikor megugrik a városok energiafogyasztása.








EZT OLVASTA MÁR?

X